Kultúra

Los Angelesben is vetítik Tarr Béla filmjét

Tarr Béla A torinói ló című alkotását és Felméri Cecília Végtelen percek című rövidfilmjét is láthatja a közönség Los Angelesben.

Felméri Cecília 18 perces rövidfilmje Az élet című Szántai János-novella alapján készült, világpremierjét pedig nyáron tartották a locarnói filmfesztiválon. Los Angelesben harmincöt, főként tengerentúli vetélytársával kel versenyre a rangos díjakért, míg Tarr Béla többszörösen kitüntetett, az Oscar-díjért is induló filmjét a kortárs filmművészet kiemelkedő újdonságait bemutató World Cinema című válogatásban tűzik műsorra 20 másik alkotás társaságában.

A november 3-án kezdődő 25. AFI Fest vendégkurátora Pedro Almodóvar lesz, díszvendégei között pedig Antonio Banderas is helyet kapott. A  november 10-ig tartó eseménysorozat keretében 36 országból összesen 110 filmet vetítenek majd le Hollywood híres mozijaiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik