Kultúra

Chris Martin: a Take That elgondolkodtatott, meleg vagyok-e

A Coldplay énekese tegnap azzal viccelt a Q Awards gáláján, hogy a Take That elgondolkodtatta rajta, melyik nemhez is vonzódik.

Chris Martin a fiúzenekar egyik tagjának, Gary Barlow-nak adta át a legjobb dalszerzőnek járó díjat, és konferanszában azt mondta, két kedvenc együttese van: az egyik a U2, a másikat pedig „öt jóképű, szép szál legény alkotja, akik Stoke-ból és Manchesterből érkeznek”. Az énekes ezután úgy folytatta: „Nem szégyellem bevallani, feltettem miattuk a kérdést magamnak, hogy meleg vagyok-e”, beszólására pedig később a U2 dobosától riposztot is kapott, a pódiumra lépve Larry Mullen ugyanis azt mondta: „Chris, én tudom a választ a kérdésedre. Meleg vagy.”

A gálán egyébként a U2-t és a Coldplayt is díjazták, előbbit az elmúlt 25 év, utóbbit az egész világ legjobb zenekarának választották. Az átadó legnagyobb nyertese azonban Adele lett, aki a legjobb énekesnőnek és a legjobb dalért járó díjat is megkapta, bár torokproblémái miatt nem lehetett jelen az eseményen, így a kitüntetéseket producere, Paul Epworth vette át helyette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik