Kultúra

Százmilliókra pályázhatnak a médiaszolgáltatók

350 millió forint összegű pályázati felhívást bocsát ki a közösségi rádiók és televíziók számára a Médiatanács.

Az évről évre meghirdetett pályázattal a testület a médiaszolgáltatók folyamatos tevékenységét támogatja, hozzájárulva fenntartási és üzemeltetési költségeikhez. 2012-ben a televíziók számára 200 millió, a rádióknak 150 millió forint áll majd rendelkezésre, ebből a televíziók havonta legfeljebb 700 ezer, a rádiók 600 ezer, a kisközösséginek minősülő médiaszolgáltatók 400 ezer forinthoz juthatnak hozzá.

A Médiatanács emellett a több hónapos filmszakmai konzultációk eredményeképpen jövőre 340 millió forintos keretösszegben a közszolgálati célú televíziófilmek pályázati támogatását is elindítja azért, hogy egyre több színvonalas, friss, értékes és érdekes műsor jusson el a nézőkhöz – közölte a médiahatóság, hozzátéve: a magyarországi jelentkezések mellett határon túli pályázók is részesülhetnek támogatásban. Dokumentumfilmekre 140 millió forintot különítettek el, ezen a területen egy-egy alkotás legfeljebb 8 millió forinttal támogatható, az ismeretterjesztő filmek esetén a 110 millió forintos keretből egy-egy filmre maximum 10 millió forint támogatás kérhető, az animációs filmek alkotóit pedig 90 millió forinttal segíti a pályázat, egyenként legfeljebb 15 millió forint összegben.

A Médiatanács által a 2010/2011-ben lejáró helyi és körzeti médiaszolgáltatási lehetőségek hasznosítására kiírt pályázatok közül elsőként a Kecskemét 96,5 MHz-es frekvencián hirdetett eredményt a testület: a döntés értelmében az egyedüli induló Gong Rádió Kft. a frekvenciapályázat nyertese, amely az elmúlt 12 évben is működtette a frekvenciát. Mint írják, a Gong Rádió az elmúlt évek tapasztalata szellemében a kecskemétiek lokálpatrióta rádiójaként kereskedelmi jellegű, önállóan működő adó kíván lenni, vállalásuk szerint műsoraik 74 százalékában a helyi közélettel foglalkoznak, a zenék között pedig a magyar zene aránya 40 százalék lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik