Kultúra

Úttörő animációs művészre emlékezik a Google

Ma lenne 90 éves a stop motion technika úttörője és a világhírű gyurmafigura, Gumby megalkotója, Art Clokey.

Clokey 1922-ben született, és gyerekkorától gyurmázott. A filmezéssel csak harmincas éveiben kezdett el foglalkozni, viszont Gumbasia című vizsgamunkája rögtön korszakalkotónak bizonyult, és innentől gyorsan ívelt felfelé a karrierje.

A Gumbasia láttán Sam Engel, a 20th Century Fox elnöke felkérte, hogy kezdjen egy gyerekeknek szóló sorozat gyártásába, így jöttek létre a Gumby-mesék. Az eleinte meglehetősen szürreális, majd a hatvanas évektől kissé egyszerűbbé váló történetek hatalmas sikert arattak: a széria egészen 1989-ig futott, a kilencvenes években pedig mozifilm is született belőle, és Gumby számítógépes játékokban is feltűnt.

Clokey mindeközben más projekteken, például a Davey and Goliath című animációs sorozaton is dolgozott, a hetvenes években pedig elmélyülten tanulmányozta a zen buddhizmust. A halál végül 88 éves korában, álmában érte tavaly januárban, miután hosszan küzdött különböző fertőzésekkel. Barátja és kollégája, David Scheve akkor így emlékezett meg róla: „A helyzet az, hogy az emberek többsége nem tudja a nevét, Gumbyt viszont mindenki ismeri. Az pedig fantasztikus dolog, ha ekkora tömegeket érint meg valakinek a munkája a világ minden táján.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik