Kultúra

A Monty Python ma már nem készítené el a Brian életét

Ma már „kétszer is meggondolnák” a Monty Python csoport tagjai, hogy leforgassanak-e egy olyan filmet, mint a Brian élete – nyilatkozta a rendező, Terry Jones.

A Megváltóval összetévesztett Brianről szóló 1979-es szatíra már a maga idejében is nagy vitákat szított, sőt azonnali sikerei dacára sokfelé tiltakoztak ellene, és be is tiltották. A 69 éves színész-rendező szerint azonban még így is sokkal inkább kedvezett az akkori hangulat egy ilyen filmnek, mint a mai.

„Akkoriban a vallás témája lejárt lemeznek számított. Mostanra viszont visszatért a középpontba, úgyhogy manapság kétszer is meggondolnánk, csináljunk-e ilyesmit. Hogy forgatnánk-e hasonlóan szatirikus filmet a muszlimokról? Salman Rushdie példáját elnézve valószínűleg nem” – mondta el Jones arra utalva, hogy az indiai író komoly fenyegetéseket kapott Sátáni versek című kötete miatt, sőt Komeini ajatollah halálra is ítélte.

Támadásokban persze Jones-nak és Terry Gilliamtől Eric Idle-ig a Monty Python csoport összes többi tagjának is volt része annak idején, a színész-rendező azonban azt mondja, ez teljes meglepetésként érte őt. „Sosem gondoltam volna, hogy ennyire ellentmondásosnak tartják majd az emberek, bár az igaz, hogy amikor írtuk, megjegyeztem a többieknek, hogy ezért még nekünk ugorhat egy-két vallási fanatikus. Ők azonban mind azt felelték: ugyan, dehogy – emlékezett vissza Jones. – És én sem éreztem úgy, hogy szentségtörő volna a film. Inkább csak eretnek volt, mert kritizálta az egyház felépítését, és azt, hogy hogyan értelmezik az evangéliumokat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik