Kultúra

Eljárást indítottak von Trier ellen “náci kijelentései” miatt

A filmrendező a cannes-i filmfesztiválon valotta magát "Hitler-szimpatizánsnak". A jövőben nem akar interjúkat, sem nyilatkozatokat adni.

Eljárást indítottak Lars von Trier ellen a francia hatóságok a cannes-i filmfesztiválon elhangzott nyilatkozata miatt, amelyben a dán filmrendező “viccelődve” Hitler-szimpatizánsnak mondta magát.

Von Trier az ellene folyó nyomozásról szerdán rövid nyilatkozatot adott ki hangsúlyozva, hogy többé nem hoz nyilvánosságra közleményt és nem ad interjút.

“A súlyos vádak ráébresztettek, nincs meg bennem a képesség, hogy egyértelműen fejezzem ki magam, ezért elhatároztam, hogy a mai naptól tartózkodom minden nyilvános közleménytől és interjútól” – fogalmazott a rendező.

A rendőrség a dániai North Zealandban hallgatta ki a Franciaországban indult eljárás nyomán. A rendező elmondta, a francia hatóságok szerint megszegte a háborús bűnök tagadását tiltó törvényt.

A filmest májusban kitiltották a cannes-i filmfesztiválról, mivel a versenyprogramban bemutatott Melankólia című filmje után tartott sajtótájékoztatón a jelenlévők általános megrökönyödésére közölte: német gyökerei miatt kicsit szimpatizál Hitlerrel. Szavainak súlyát érezve nyomban hozzátette, hogy támogatja a zsidókat, de aztán azt is kijelentette: “Izraeltől tényleg a falra lehet mászni”.

A fesztiválon azzal védte magát, hogy csupán viccelődött, és bocsánatot kért a szavaiért. Már akkor jelezte, hogy önkéntes szilenciumot szab ki magára, és akárcsak Terrence Malick filmrendező, ő sem lép többé a nyilvánosság elé. Később mégis megszólalt, és egy interjúban, amit a GQ magazinnak adott, már azt mondta, nem sajnálja a kijelentéseit, de reméli mindenki számára világos, hogy csak viccről volt szó.

Peter Aalbaek Jensen, aki von Trierrel együtt alapította a Zentropa filmvállalatot szerdán megerősítette, hogy kollégája ezúttal igazán “nagyon komolyan” veszi bejelentését, és csakugyan nem beszél többé a médiában.

Sohasem akart megbántani senkit – hangsúlyozta Jensen. “Már öt hónapot töltött magyarázkodással. Szocialistának és humanistának vallja magát, és a kisemberekért szólal fel. Abszurditás lenne, ha dicsőíteni kezdené a nácikat” – vette védelmébe von Triert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik