Kultúra

Átadták a Színikritkusok Díját

A legjobb előadásnak járó elismerést az Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe című produkció kapta, míg Törőcsik Mari életműdíjat vett át.

Korábban a témában:

A Nemzet Színésze a díjat átvéve a következőt mondta: “Nyugodtan elmondhatom, hogy ez egy boldog pillanat, van annak is előnye, ha az ember közel nyolcvanéves”, hozzátette szerencse nélkül ez a pálya katasztrófa, nehéz küzdelem. A Nemzeti Színház művészét állva ünnepelte a közönség.

Az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő díjakat 15 kategóriában nyújtották át. Budapest Értékei Díj elnevezéssel Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház korábbi igazgatója a színház három évtizedes szakmai és művészeti vezetéséért, a színház nemzetközi sikereiért vette át a Fővárosi Önkormányzat elismerését. Mint mondta, közel 200 éve Budapest értékei közé tartoznak a színházaink. “Budapest értéke a Katona József Színház 1982 óta, amely az egyik legfontosabb szerepet játssza Budapest és az ország színházi életében” – fogalmazott.

Kovács Márton-Mohácsi István-Mohácsi János Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe című Mohácsi János rendezte előadás, a Nemzeti Színház produkciója kapta a legjobb előadásnak járó elismerést. A legjobb rendezésért Bagossy Lászlónak ítélték a díjat, aki a János király című előadást állította színpadra az Örkény Színházban.

A legjobb női főszereplő díját ketten kapták: Molnár Piroska, a Nemzeti Színház Én vagyok a Te, és Mészáros Sára az egri Gárdonyi Géza Színház A selyemcipő című előadásában nyújtott alakításáért. A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést pedig Mucsi Zoltán vehette át, a Bárka Színház Nehéz című produkciójában megformált szerepéért.

A legjobb női mellékszereplőnek járó díjat Lázár Kati vette át a Bárka Színház Nehéz című darabjában nyújtott alakításáért, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést pedig Kulka János kapta a Nemzeti Színház Egyszer élünk … című produkciójában megformált szerepeiéért.

Nézze meg a díjazottak teljes listáját itt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.