Kultúra

Grafikusként mutatkozik be Robert Redford

A színész öt fiatalkori alkotását egy monacói kiállításon meg is lehet venni. A képeken hírességek láthatók.

Az Artenativelight című  tárlatra – amelyen összesen 36 ismert személyiség munkáit állítják ki – Robert Redford négy női aktot és egy férfi portrét ajánlott fel. Az alkotások 1957 és 1960 között készültek, amikor a későbbi filmcsillag Bécsben és Párizsban tanult művészetet és “bohém életet élt”.

A rajzok kitörést jelentettek a megszokottságból – mondta el róluk a színész, aki akkoriban “lazábban és szabadabban” élte meg a napokat. Redford hozzátette, hogy “bizonyos értelemben hiányoznak azok az idők”.

A bécsi és párizsi bohém évek után Redford visszatért az Egyesült Államokba, továbbtanult, nem sokkal később pedig  felfedezték színészi tehetségét.

A kiállításon szereplő rajzokat meg is vásárolhatják az érdeklődők, az aktok darabját 12 500 euróra, a férfi portrét 15 ezerre tartják csakúgy, mint a tárlaton felsorakoztatott többi művet.

Gilles Jacob, a cannes-i filmfesztivál igazgatója, Nicolas Lavarenne szobrász, a fotográfus Luz, valamint Elizabeth Wessel stylist is részt vesz a rendhagyó kiállításon, amelynek Redford feleségét, Sybille Szaggarsz festőművészt is megnyerték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik