Kultúra

Sigourney Weaver biztosan játszik az Avatar folytatásában

Immár a színésznő is megerősítette egy interjúban, hogy újra megjelenik a korábbi nagysikerű filmek, az Avatar és a Szellemirtók folytatásában.

Bár Weaver kedvelt karaktere halálos sérülést kap az Avatar első részében, a rendező már korábbi nyilatkozatából felsejlett, hogy egy sci-fi-ben bármi megtörténet, így a korábbi szereplők is megjelenhetnek. A színésznő most végre megerősítette a hírt, miszerint James Cameron rá is számít a következő két varázslatos történetben. Az már bizonyos, hogy a forgatás valamikor 2012-ben kezdődhet el.

Korábban írtunk már arról, hogy a Japánt sújtó földrengés és a szökőár következményeként tolódik az Avatar és a Wolverine forgatása is. Cameron az Avatar víz alatti folytatását a Japán szigetektől délkeletre húzódó Mariana-árokban, Földünk legmélyebb pontján forgatta volna. Ám a producerek tartottak a katasztrófa utáni esetleges utórengésektől és az emelkedő biztosítási összegektől. Weaver szerint a rendező minden igényt és elvárást kielégítendő, nem siette el a két következő Avatar-film forgatókönyvének megírását. De azt is elárulta, hogy ő már elolvashatta a két történetet és elvarázsolódott tőlük, büszke rá, hogy lehetőséget kap az új részekben.

A rendező korábbi nyilatkozata alapján valószínűsíthető, hogy az egyszerre leforgatott két részt 2014 és 2015 karácsonyán láthatjuk majd a mozikban.

Az interjúban szó esett a színésznő másik nagy vállalkozásáról is, mely a Ghostbusters (Szellemirtók) harmadik részének 2012-re esedékes forgatása lesz. Bár korábban Dan Aykroyd (korábbi szereplő és az új rész forgatókönyvírója) 2012 elejére utalt nyilatkozataiban, a színésznő még csupán az előzetes megbeszéléseket erősítette meg a filmbeli szereplésével kapcsolatban. Nyilatkozata szerint még nem olvasta a harmadik rész forgatókönyvét, de rengetegen dolgoznak azon, hogy a film létrejöhessen. Bár személy szerint ő maga már azzal is nagyon elégedett, hogy a két korábbi rész olyan sikeres volt, amilyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik