Kultúra

Nemcsak a Fahrenheit 9/11

Összegyűjtöttünk párat a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal foglalkozó filmek, dokumentumfilmek és tévésorozatok közül.

A World Trade Center lerombolása már közvetlenül szeptember 11. után hatással volt a filmiparra: az Egyesült Államokban tíz éve azonnal elhalasztották a Collateral Damage című Schwarzenegger-akciófilm október elejére tervezett bemutatóját (a filmben Los Angelest éri bombatámadás), valamint a Big Trouble című vígjáték bemutatóját is, hiszen bár a film vígjáték, egy repülőgépen elhelyezett bomba okoz benne nagy riadalmat.

Éppen a 2001. szeptember 11. előtt kezdték el vetíteni Amerikában a 2002-ben mozikba kerülő Spider-Man első előzetesét, és ekkor kerültek ki a film első plakátjai is. Ez utóbbiakon szerencsétlen módon éppen az ikertornyok tükröződnek a Pókember szemeiben, a plakátokat így azonnal eltávolították az utcákról, ahogy az előzetesek sugárzását is leállították. Az előzetesben a főszereplő a WTC két tornya között kifeszített “pókháló” segítségével fog el egy terroristahelikoptert. A híressé vált trailert az internetről azóta sajnos eltávolították…

A terrortámadás valós eseményei aztán természetesen több feldolgozásban is megjelentek. A United 93 (2006) a negyedik eltérített, és az utasok által visszafoglalt repülőgép áldozatainak állít emléket, Oliver Stone World Trade Center című mozija pedig két, a romok alól kimentett tűzoltó szemszögéből mutatja be a történteket.

Az egyik legnevesebb dokumentumfilm, ami a terrortámadások következményeivel foglalkozik, Michael Moore erős George W. Bush-kritikát megfogalmazó és az amerikai közvéleményt megosztó, provokatív Fahrenheit 9/11-e.

A film előzetese angolul:

Ami a tévés feldolgozásokat illeti, az első már nem sokkal szeptember 11. után elkészült. Az Amerikai tragédia című összeállítás – Rudolph Giuliani akkori New York-i polgármeser javaslatára – a helyszínről közvetítő televíziók felvételeit is felhasználja (a tévétársaságok nagy része a második gép becsapódásáról már a helyszínről, élőben tudósíthatott).

Különös véletlen, hogy egy dokumentumfilmes testvérpár éppen a New York-i tűzoltók mindennapjairól készített egy riportot, amikor a tűzoltókat a füstölő WTC-hez riasztották. A Naudet-fivérek kamerájukkal követték a tűzoltókat, és mivel más-más helyszíneken forgattak, a tornyok összeomlása után kölcsönösen halottnak hitték a testvérüket – ez pedig még egy fokkal több drámai színezetet ad a 9/11 – A Világkereskedelmi Központ utolsó napja című dokumentumfilmnek.

Részlet a filmből, az első gép becsapódása (egyébként az egész film fent van a Youtube-on):

A téma akkor már futó sorozatokban is megjelent. Ilyen volt a New York-i rendőrök, mentősök és tűzoltók életét bemutató Harmadik műszak, illetve a Ments meg!, amelyben a mentést túlélő, de több társukat is elveszítő tűzoltók próbálják feldolgozni a terrortámadás okozta traumát – nagyrészt sikertelenül.

A South Parkban pedig az egyik szereplő maga indul nyomozásra, hogy kiderítse, ki áll a szeptember 11-i terrortámadások hátterében, az Osama bin laden has farty pants című örökérvényű epizódot pedig nemrég, a terroristavezér halálával végző katonai akciót követően is sokat vetítették a tévécsatornák. 

Hogy mennyire fontos jelképe volt New Yorknak a World Trade Center, az is mutatja, hogy egészen a hetvenes évektől rengeteg filmben feltűnt, ezeket gyűjti össze az alábbi videó. Az összeállítás készítőjét az motiválta, hogy ne csak a lángok, a füst és az összeomlás pillanatai maradjanak meg az ikertornyokból…

Twin Tower Cameos from Dan Meth on Vimeo.

Ön is emlékszik rá, hogyan értesült tíz éve a terrortámadások híréről? Munkában volt? Iskolában? Telefonon hívták? Ossza meg velünk élményeit a Facebook-on!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik