Kultúra

“Nem szeretnék Alekoszként jelen lenni”

Az ország talán legismertebb és legvitatottabb bloggere az fn.hu-nak adott interjút.

FN.hu: Főszerkesztőd, Uj Péter egy újságíró iskolai tanórán állítólag azzal büszkélkedett: ő fedezte fel Tóta W. Árpádot. Azt is elmondta rólad, hogy eleinte megszólalni alig mertél a szerkesztőségben, de pár hónap múlva már akkora önbizalommal osztottad az észt, mint valami szenior publicista. Hogyan zajlott ez a rapid személyiségfejlődés?

Tóta W. Árpád: Én nem érzem magamon azt a nagy arcot, amit már kezdő kollégák némelyikénél is észlelni „a médiában nyomulok” címmel. De miért fontos ez? Magamat, mint személyiséget a kezdetektől fogva nem kívánom publikussá tenni. A közönség számára szövegként létezem, és nem is szeretnék Alekoszként jelen lenni. Hogy a macskámmal, a gyerekemmel meg a feleségemmel mit csinálok, ahhoz senkinek semmi köze. Ezért macskáról, gyerekről, feleségről nem írok.

Sokakat lealáztál. Előfordult, hogy utóbb megbántad?

Pár tévékritikában lehettem volna kevésbé személyeskedő, de politikust nem tudok sajnálni.

Három sör után, nyíló empátiával sem fordul meg a fejedben, mondjuk, hogy túlzás sokadjára is bőrizomtömlőnek, a világ legostobább emberének titulálni Schmitt Pált?

Hát, nem. Inkább szinonimákat keresnék a bőrizomtömlőre. OLVASSON TOVÁBB.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik