Kultúra

Fesztiválszezon – afterparty

A szabadtéri rendezvényeknek egy jó időre befellegzett.

A nagy búcsú meg is történt Szegeden a SZIN keretei között, de afterezgetni azért még persze van mód itt is, ott is, amott is, amíg tényleg cudarra nem fordul az idő. Ezen a hétvégén például Budapesten, a Népligetben nyílik erre lehetőség, ott ugyanis mostantól három napon át tart a nem mellesleg teljesen ingyenes SzeptEmber fesztivál, amelynek keretében a klasszikus sátorszínpados, zenés összejövetelek atmoszférája a majálissal és még sok más hangulatvilággal egyesül. A műsor ennek megfelelően enyhén szólva is rendkívül színes: lesz bor- és sajtkörút, pörköltfőző verseny, kézműves bemutató, különféle gyerekprogramok, sőt a külön jelentkezőknek még osztálytalálkozókat (!) is szerveznek, mindeközben pedig folyamatosan szól majd a zene is több színpadon.

Hogy e téren milyen eklektikus a kínálat, azt már az is jelzi, hogy a másik kettőnél kicsit rövidebb nyitónapon a jazzpódiumon az Akela nyomja majd a metált, de ettől eltekintve is sokrétű a felhozatal: régi underground előadóktól (GM több mint 49, Rolls Frakció) a mai mainstream sztárokig (Fluor Tomi) bárkit ki lehet szúrni a programfüzetben, és míg emitt a Kistehén Minimál, amott a Makám játszik majd. Sőt mi több, még a Fásy Mulató is – bármit jelentsen ez – tejes gőzzel fog döngetni az egyik helyszínen Aradszky Lászlóval, Zoltán Erikával és Zámbó Krisztiánnal, plusz DJ Radnai meg DJ Dominique is előkerül. Végül, de nem utolsó sorban pedig egy igen nagy múltú világsztárt is lehet látni (egy főpróba ürügyén ráadásul kétszer is): a csupa magyar jazznagyságból álló Morgan Workshophoz szombaton az egyik leghíresebb jazz- és jazzrock-dobos, a panamai-amerikai Billy Cobham csatlakozik.

Részletes program
Időpont: szeptember 2-4.
Helyszín: Budapest, Népliget
Belépő: ingyenes

Ajánlott videó

Olvasói sztorik