Kultúra

Készül a Cozma-film második része

Készül a Szíven szúrt ország című film második része, 2012-ben bizonyosan látható lesz a mozikban - mondta Kálomista Gábor, a film producere az MTI-nek.

Emlékeztetett arra, hogy a Szíven szúrt ország című filmmel Marian Cozmának, az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott kivételes tehetségű játékosának állítottak emléket; nyilatkoztak róla a sportklub vezetői, játékostársai, barátai, de két ügyvéd és egy politikus is. Legfőképpen azonban a rendkívüli lelki erőről bizonyságot tévő Petre Cozma, a meggyilkolt kézilabdázó édesapja szavai voltak megindítóak és elgondolkodtatóak a filmben – idézte fel a producer.

“Az elsőfokú ítélet megnyugtatott bennünket, hogy jó úton jártunk az első részben, mert amit a filmben bemutattunk, az a valóságban is tényleg úgy történt” – mondta Kálomista Gábor. Hozzátette: most arra kíváncsiak, illetőleg arra várnak, hogy ez a példás ítélet megáll-e másodfokon. (A Cozma-ügyben az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság életfogytig tartó fegyházra ítélte Raffael Sándor első-, illetve Németh Győző másodrendű vádlottat – legkorábban 30 év múlva szabadulhatnak -, míg Sztojka Iván harmadrendű vádlottnak 20 évet kell fegyházban letöltenie.)

A második rész kevesebbet szól majd a sportról, inkább a magyar társadalmat próbálja “tematizálni”: hogyan reagál, mit tesz, miként dolgozza fel a történteket – mutatott rá a producer. Mint mondta: a másodfokú ítélet előtt megnézik, filmre veszik azt is, hogy mi van most Marian Cozma családjával, rokonaival, barátaival, hogyan élnek, miként vélekednek ma. Nyilatkoznak néhányan az első részben megszólalók közül is, akik most már nem “első felindultságukban”, hanem egy jogerős ítélet után mondhatnak véleményt.

Kálomista Gábor kitért arra is, hogy profi színészek a második részben nem fognak játszani, de néhányan megszólalnak, véleményt mondanak, ugyanis számos támadás érte őket a filmben vállalt szerepük miatt. Elárulta: különösen Csányi Sándor színművészt – mivel roma származású – vonták kérdőre többen, hogyan mert ebben a filmben részt venni. “Kíváncsiak vagyunk arra, hogyan élték meg a színészek a támadásokat” – mondta a producer.

Kiemelte, hogy a Szíven szúrt országot vetítik ma is és több fesztiválon is részt vett, Milánóban például tavaly novemberben a sport témájú dokumentumfilmek fesztiválján a csapatsportok kategóriájában nagydíjas lett a 103 benevezett film közül egyedüli magyar alkotásként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik