Kultúra

Megkezdődött a karneváli hét Debrecenben

Estike napján, azaz ma Debrecenben megkezdődött az augusztus 20-i virágkarnevált felvezető kulturális programsorozat, a karneváli hét.

Az idén először a karneváli hét napjait egy-egy virágnévre keresztelték át, amely jelképezi az aznapi programokat is – jelentette be Cs. Tóth János, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője. A karneváli hét estikének nevezett hétfői nyitónapján a virágok vannak a középpontban: a kaktuszbemutatón, a III. Debreceni Virágkötészeti Versenyen, de természetesen a helyi Tiszta udvar – Rendes ház díjátadó ünnepségen is.

Kedd az orgona, szerda a viola, csütörtök a pipacs és péntek a királyliliom után kapta a nevét. Augusztus 20-a a százszorszép napja lesz Debrecenben: előbb katonai tiszteletadással felvonják az országzászlót, majd old timer autók és virágokkal feldíszített kerékpárok menetével megkezdődik a virágkarneváli felvonulás. A több millió szál virág felhasználásával feldíszített 13 virágkocsi között a menetben 13 külföldi és 9 magyarországi művészeti csoport szórakoztatja produkciójával a közönséget.

A karneváli menet a debreceni Nagyállomástól a Nagytemplom mellett elhaladva érkezik majd meg a Nagyerdei Stadionba. A karnevál résztvevőinek biztonságára több száz rendőr, biztonsági őr, polgárőr és közterület-felügyelő vigyáz – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az utolsó “karneváli virágnap” a nefeljcs, a szervezők reményei szerint azt is sugallja majd a résztvevőknek, hogy ne felejtsék el a debreceni virágkarnevált, s ha tehetik, jövőre is vegyenek részt a színpompás virágünnepen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik