Kultúra

Magyar siker a wroclawi filmfesztiválon

A zsűri elismerését és a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is elnyerte Kardos Sándor A sírásó című filmje vasárnap.

A célfotókamerával rögzített alkotás, amely a tavalyi Magyar Filmszemlén debütált, a lengyel filmmustrán a nemzetközi zsűri elismerő oklevelében részesült. Az oklevelet és a kritikusok FIPRESCI díját Kardos Sándor, a film forgatókönyvírója, rendezője és operatőre, valamint Muhi András producer vette át a 11. alkalommal megtartott Új horizontok elnevezésű wroclawi fesztivál díjkiosztó gáláján.

Kardos Sándor először a Cannes-ban is bemutatott Résfilmben használta az egyedi technikát, amelynek lényege, hogy célfotókamerával vette fel a jeleneteket, így mint fogalmazott, időben rögzítette a teret. A sírásóban ismét ezzel a módszerrel dolgozott.

A tizenegy napos Új horizontok filmfesztiválon csaknem 500 filmet vetítettek le a közönségnek. A játékfilmes versenyben 14 produkció indult. A 20 ezer euróval járó fődíjat egy görög alkotás, Athina Rachel Tsangari Attenberg című filmje nyerte el – jelentette a fesztivál honlapja. Az Attenberg című filmdráma a legjobb európai filmnek járó Lux-díjra is esélyes.

A legnagyobb lengyel nyári filmfesztivál vasárnap Pedro Almodóvar legújabb filmjével, a La piel que abito című drámával zárta kapuit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik