Kultúra

Sárkányfűárusok gyülekezője Bükkszentkereszten

Különleges teákkal, a népi gyógyászat hagyományaival ismerkedhetnek meg azok az érdeklődők, akik a következő hétvégén ellátogatnak a Bükki Füvészmester és Népgyógyászati Egyesület rendezvényére.

Az egyesület öt éve szervezi meg a bükkszentkereszti gyógynövénynapokat, amelynek megálmodója a “bükki füvesember”, Szabó György, aki a családi tradíciót követve készíti egyedülálló teáit. Az egyesületet 2004 augusztusában hozták létre Bükkszentkereszten azért, hogy megőrizzék a népi gyógyászat hagyományait – közölték a program szervezői.

Tájékoztatójukban utalnak arra, hogy a gyógynövények története egyidős az emberiség történetével. A gyógynövények felhasználásához szükséges tudás birtokosai a füvesemberek, táltosok voltak, akik ismerték a természet titkait, és gyógyították a környezetükben élőket. Az ő tapasztalatuk öröklődött nemzedékről nemzedékre, egészen napjainkig.

A bükki füvesember azt hangsúlyozta, hogy a modern orvostudomány egyre inkább a népgyógyászat felé fordul. Mint mondta, kutatások bizonyítják, hogy a gyógynövények és a gyógyszerek együttes hatása 30-40 százalékkal meggyorsítja a gyógyulás folyamatát. A gyógynövények használata a megelőzés szempontjából is fontos. Erre figyelmeztet az ötödik gyógynövénynapok is.

A rendezvényen lesz gyógyteakóstolás, kertlátogatás, tanácsadás, emellett kézművesek, népi iparművészek, kistermelők várják majd a látogatókat.

Az előadók között szerepel Török Szilveszter egyetemi tanár, természetgyógyász, aki az önmasszázzsal való megújulás ősi művészetéről tart előadást. Gillich István természetgyógyász (apiterapeuta) a méhészeti termékekkel való gyógyítás jövőjéről beszél majd. Előadást tart Vértesi Gabriella főorvos, immunológus, Nyerjákné Sári Róza természetgyógyász, Szabó György, a bükki füvesember és lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa fitoterapeuta is.

Szó lesz a gyógynövények jövőjéről, a népbetegségek – mint például a szívbetegségek, vérnyomás- és anyagcsere-betegségek – megelőzéséről, kezeléséről. Az érdeklődőket Diabess-sátor is várja, ahol egész napos vércukorszint-mérést és tanácsadást tartanak a szakemberek, továbbá gyógynövény-ismereti sétákon is részt vehetnek a látogatók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik