Kultúra

Felavatták Antal Imre síremlékét

Pénteken egykori kollégái, barátai jelenlétében avatták fel a budapesti Farkasréti temetőben Antal Imre sírkövét.

A 2008-ban elhunyt legendás zongoraművész, televíziós műsorvezető síremlékét a Magyar Televízió állíttatta.

“Antal Imre humora, személyisége, intelligenciája magával ragadó volt. Három éve, hogy nincs köztünk, de most is gyakran emlegetjük, gondolunk rá” – emlékezett a péntek délutáni síremlékavatáson Cserháti Ágnes, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője.

Nagy György szerkesztő-műsorvezető, a síremlékállítás kezdeményezője szerint a legendás televízióst rengetegen ismerték, és aki ismerte, szerette is Antal Imrét.

A sírkőavatáson ott volt Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója, valamint megjelent Antal Imre számos egykori kollégája, barátja is, köztük Balázs Péter, Forgács Gábor, Ihos József, Pécsi Ildikó, Székhelyi József, Trunkó Barnabás, Rózsa György, illetve Gyökössy Zsolt, a Szeszélyes Évszakok rendezője.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.