Kultúra

Pert vesztett Ceausescu fia

A volt román diktátor fia egy bukaresti színházzal állt perben, amiért az műsorra tűzte a Ceausescu-házaspár kivégzésének történetét.

A bukaresti bíróság alaptalannak találta és elutasította a keresetet, de a volt államvezető fia, Valentin fellebbezhet.

Tavaly januárban Valentin Ceausescu, illetve elhunyt nővérének, Zoiának a férje arra kérte a bíróságot, hogy tiltsa be a Ceausescu utolsó órái című színpadi mű bemutatását, és fizessen nekik jelképes összegű kártérítést.

Ügyvédjük arra hivatkozott, hogy a felperesek már több mint két éve levédették a romániai szabadalmi hivatalnál a Ceausescu “márkanevet” azért, hogy a nevet ne lehessen használni beleegyezésük nélkül kereskedelmi célokra. Nem meggazdagodni akartak, csak megakadályozni azt, hogy gúnyt űzzenek az apa nevéből – tette hozzá az ügyvéd.

A szóban forgó darabot a politikai gyilkosságokkal foglalkozó, berlini és zürichi székhelyű intézet állította össze hiteles hang- és videofelvételek, továbbá a kivégzésben részt vevő szemtanúk nyilatkozatai és az ezzel foglalkozó dokumentumok alapján. A feldolgozást Bukaresten kívül Berlinben, Bernben, Zürichben és Luzernben is bemutatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik