Kultúra

A tévében: Jó estét, nyár

Harminc fok fölé való műsorokat válogattunk ma össze igény szerinti megoszlásban.

Egy ilyen fülledt nap végén sokszor csak arra marad energiánk, hogy az első kevésbé grillezett fuvallat érkeztével felemeljük a kezünket, és átkapcsoljunk egy másik csatornára. A TV2 ehhez kellő matériát is kínál, ugyanis a Sodró lendület című film nem szól másról, mint három legény szerencsétlenkedéséről egy kenutúrán. Itt a víz és a kenu mellett a vadon és a vidéki emberek tartogatnak számukra kellemetlen meglepetéseket – valahol ott vagyunk egy Jackass-epizód (szegény Ryan Dunn három napja halt meg), egy Judd Apatow-vígjáték és egy Rambo-rész metszéspontjában, 21:15-től.

Az RTL Klub sem akar lemaradni a limonádéversenyben, ők a Beépített szépséget adják, melyben Sandra Bullock esik át Audrey Hepburn-féle átváltozáson a My Fair Lady idejéből. A szépségversenyt fenyegető terrorcselekmény végrahajtása ellen egy CIA-ügynököt kell beküldeni a lányok közé, így a slampos és igénytelen Gracie-ből jócsajt kell faragni (itthoni viszonyok közt valószínűleg ez szilikonbeültetést jelentene a test számos pontjára). Ebben Michael Caine siet a segítségére, de William Shatner is feltűnik a képernyőn, azaz Kovács László operatőr kamerája előtt. 21:20 a kezdés időpontja, a két nagy országos kertévé megint fantasztikus választékot kínál a nézőknek. 

Aki kicsit vár, láthat valami szórakoztatóbbat is: 1997-ben Oliver Stone összeterelte Sean Pent és Jennifer Lopezt, Nick Noltét és Billy Bob Thorntont, Claire Danest és Joaquin Phoenixet, Jon Voightot és Liv Tylert, vagyis aki élt és mozgott, hogy összehozza a Halálkanyar című filmet, melyben a Sean Penn alakította férfi autója lerobban, egy idegen kisvárosba kell betérjen segítségért, de ott csupa hangyással találkozik, akik mindenfélére akarják kényszeríteni-rávenni. Egy idegen, vidéki kisváros Amerikában maga a pokol, ahol minden megtörténhet – most mindezt egy raklapnyi sztárszínész adja elő, akikkel Stone amúgy a maszkmestereket versenyeztette, melyik tudja jobban felismerhetetlenné tenni áldozatát. A stílus persze tehát csak félig komoly, 22:55, Filmmúzeum

Most, hogy az idei Sziget pár árnyalattal szürkébb lett, mivel Amy Winehouse nincs épp a legjobb formájában, s ezért kénytelen volt lemondani a turnéját, szóval hát lássuk, mit tud, tudott a világ egyik legnagyobb szabású nyári fesztiválja, a Glastonbury. Melynek 30 évét dolgozza fel ez a rockumentary, a legnagyobb bandákkal, fellépőkkel Björktől a Pulpon át a Radioheadig, David Bowie-tól Nick Cave-ig. Láthatjuk, ahogy a rendőrség megütközik a fiatalsággal, ahogy a helybéli néni kifejezi ellenszenvét az eseménnyel kapcsolatban, vagy ahogy az idősödő (és azóta már sajnos el is távozott) Joe Strummer, a Clash feje ismét felfedezi a fiatalságot a fesztivál közö(n)ségében. 23:35, Duna TV

Utolsó műsorunk is a nyár jegyében fogant, egy igen különleges talákozás a bulvár itthoni Richelieu bíborosa és D’Artagnan szolgája, Planchet között, azaz két teljesen különböző ember beszélget a Story4-en. Előbbi a csatorna névadó magazinjának a főszerkesztője, egykori kisgazda képviselő: Ómolnár Miklós, utóbbi a magyar média egyik legellentmondásosabb, bizonyos szempontból legprofibb terméke, aki mindig feltalálja magát: Győzike. 23:45-től tehát Esti Sztori, bulvár talkshow.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik