Magyarhangya – ebben a kísérletben a közönség dönti el, milyen filmeket akar látni, nem a forgalmazó, vagyis a nézők szerepe jóval aktívabb, mint a hagyományos forgalmazásban. Új és fontos filmek a mozikért, a filmekért a közösségért, kísérőfilmként magyar ksifilmekkel – bővebben lásd itt, a Magyarhangya facebook-oldalán. Hajrá, hangya!
Gaspar Noénak biztos van olyan névjegye is, amin a neve alatt az olvasható: filmes fenegyerek, hivatásos megbotránkoztató. A Visszafordíthatatlan című filmmel berobbanó rendező legutóbbi filmje minden ötlet, formai megoldás, gondolat mellett e foglalkozás terméke. Kameraszubjektív filmként indulunk, vagyis a kamera a főhős szemszögét mutatja. Vajon hogy látnak minket odaföntről, tűnődik Oscar tokiói erkélyén, miközben egy elhaladó repülőt néz, majd nemsokára, némi szintetikus drog beadagolása után meghallgatja, ahogy egy barátja fejtegeti neki a lélek halál utáni stációit a buddhizmus szerint, ahogy bolyongás után visszatér az újjászületésbe. A fiatal drogdíler Oscar ekkor még nem sejti, milyen közel van a saját lelke ehhez a bolyongáshoz.
És egy sajnálatos esemény után ki is lépünk a kameraszubjektív szemszögből, immáron a lélekkel együtt bolyongunk, hosszan, mintha a spirituális részünknek tovább hatna a pszichoaktív szer. Először végighaladunk a múlton, majd a már ismert közelmúlton, végül a jelen következik, és így tovább. A Tokióban élő expatok, külföldre szakadtak története ígéretes, hisz a szinte folyamatos pszichedelikus zene zümmögése előtt megérezzük az ember világban érzett idegenségét. Azaz megéreznénk, ha nem állna elénk valaki folyton, a vászon és mi közénk – igen, most felismertem, Gaspar Noé rendező az. Nagyon mutogat valamit.
Mintha nem bízna az elképzeléseiben, egyrészt egyre erősebb effektekkel erősíti meg azt, amit már elmondott, és meg is értettünk – minek? Ó, tán mert tényleg megbotránkoztatni muszáj (szerinte), a sokkolás teszi az öntörvényű rendezőt. Holott az egója mellett teret engedhetne a karaktereinek, a sorsuknak, a kapcsolataiknak, rögtön vissza lehetne nyesni a 161 percnyi játékidőből. Meg lehetne maradni egyrészt az aktuális történet konkrét tétjeinél, másrészt a felső, angyali-lelki pillantás hűvösével végig lehetne pásztázni ezt a makettvilágot, ahol az isten(ek), avagy bármiféle spiritualitás eljátssza játékait az emberformájú játékbabákkal.
De nem, a névjegykártya fontosabb, meg hogy találjon Noé egy üres helyet a David Lynch és mondjuk Darren Aronofsky közötti széksorban. Így lépünk be a vákuumba, az ürességbe – Enter the Void.
Enter the Void – színes, feliratos, francia-német-olasz filmdráma, 161 perc, 2009, rendező: Gaspar Noé, forgatókönyvíró: Gaspar Noé, zeneszerző: Thomas Bangalter, operatőr: Benoît Debie, producer: Olivier Delbosc, Vincent Maraval, Marc Missonnier, Gaspar Noé, szereplők: Nathaniel Brown (Oscar), Paz de la Huerta (Linda), Cyril Roy (Alex), Emily Alyn Lind (a fiatal Linda), Jesse Kuhn (a fiatal Oscar), Olly Alexander (Victor), forgalmazza a Cinefil Co és a magyarhangya
Hazai bemutató: 2011. május 27.
