Kultúra

A sasvadász fia [filmpremier]

Mesés táj, autentikus emberek, vizuális utazás, mítoszi történet, szokták mondani, de ez most csak fenntartásokkal igaz.

Megértem én, ha valakit megragad a belső-mongol táj, meg egy helyes család, akik sasra vadásznak, pontosabban sast fognak, idomítanak, majd sok év szolgálat után elengedik. René Bo Hansen szívét is megmelengették ezek a dolgok, így elhatározta, csinál egy filmet ott és velük, de ennél tovább nem nagyon jutott.

Pontosabban dehogynem,  hisz van egy történetünk is, Bazarbairól, akit elárult bátyja azzal, hogy elment nélküle „a” városba (ami a főváros Ulánbátort jelenti), apja pedig szintén kibírhatatlanul viselkedik, szóval a 10-12 éves fiú elszökik otthonról. Ám folyton követi őt a családi sas, és (sas)szemmel tartja, óvja, vigyáz rá. Úgyhogy aztán végül is, hát igen, ez egy családi film.

Értjük persze, hogy szimbolikus meséről van szó gyökerek, múlt, felnövés kapcsán, de az egész annyira elnagyolt, összecsapott, logikai kihívásokkal küszködik, hogy tulajdonképpen jobb híján mondjuk rá, hogy mese (mint amikor egy magyar futballcsapat nemzetközi meccsén rámutatunk, hogy a mieink többet futottak). Igen, az ilyen filmek a „csodás természeti tájjal”, a „lenyűgöző felvételekkel” egy ideig működnek csak, de egy szint alatt mégiscsak amatőr munkák, ahol nincs színészi játék („a helyiek megkapó jelenléte”), nincs dramaturgia, átgondolt cselekmény („csodás ősi, mitikus történet”), de a sematikus, kidolgozatlan karakterek, iskolás színjátszás, szájbarágott üzenet miatt autenticitás sincs. Sőt, utóbbiak miatt inkább egy megkésett mongol szocialista film A sasvadász fia, leszámítva, hogy az állam hatékonysága vetekszik a mai kelet-európai államokéval, ezért a félkész lakótelepek és premodern viszonyok láttán valóban könnyű egyetérteni az üzenettel – vissza a gyökerekhez.

Ajánljuk: lepusztult, félkész lakótelepek szerelmeseinek, Tarr Bélának
Nem ajánljuk: állatvédőknek, pintyhívőknek

The Eagle Hunter’s Son – színes, feliratos, német-svéd-dán filmdráma, 84 perc, 2009, rendező: René Bo Hansen, forgatókönyvíró: Stefan Karlsson, René Bo Hansen, Staffan Julén, zeneszerző: Sebastian Pille, Steffen Kaltschmid, operatőr: Dixie Schmiedle, producer: Christoph Fisser, vágó: André Bendocchi-Alves, szereplők: Bazarbai Matei (Bazarbai), Mardan Matei (Apa), Asilbek Badelkhan (Khan), Serikbai Khulan (Inaara), forgalmazza a Mozinet

Hazai bemutató: 2011. május 26.

A FILMET ITT NÉZHETED MEG.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik