Kultúra

Nácinak vallotta magát a világhírű rendező

Lars-von-Trier-(1024x768).png (Lars von Trier)
Lars-von-Trier-(1024x768).png (Lars von Trier)

Szerda este Cannes-ban Lars von Trier hangot adott Hitler iránti szimpátiájának. Szerinte "Izraeltől tényleg a falra lehet mászni". Kitiltották a fesztiválról.

A később közleményében kért elnézést a szavaiért, tagadta, hogy antiszemita, fajvédő vagy náci lenne.

“Én csak azt mondom, hogy megértem mint embert. Nem igazán derék fickó, de sok mindent megértek benne, és némileg szimpatizálok is vele” – jelentette ki a rendező a Melancholia című lélektani katasztrófafilmjének bemutatója utáni sajtótájékozatón.

“Megértem Hitlert. Azt hiszem, valóban sok rossz dolgot tett, de el tudom képzelni, ahogy a végén a bunkerjében ül… Természetesen, nem támogatom a második világháborút, nem vagyok a zsidók ellen” – finomította álláspontját. A zsidókkal vagyok persze, de nem túlságosan, mert Izraeltől tényleg a falra lehet mászni”,– fejtegette nézeteit a rendező a részben nevető, részben feszengve hallgató közönsége előtt.

Lars von Trier, amikor német gyökereiről kérdezték, elmondta, hogy “kedvére való a náci esztétika”, például szereti Albert Speer náci építész munkáit. “Ok, náci vagyok”, – mondta végezetül zavartan nevetve Lars von Trier.

“Ha a szavaimmal megsértettem volna valakit, őszintén kérem a bocsánatát. Nem vagyok sem antiszemita, sem fajvédő, sem náci” – fogalmazott közleményében Von Trier, miután a fesztivál szervezői választ kértek tőle az esettel kapcsolatban. Von Trier bocsánatkérése azonban nem hatotta meg a szervezőket, akik csütörtökön kitiltották őt a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik