Kultúra

Anyagi okokból elmaradhat A Setét Torony minisorozat

A forgatásnak Ron Howard rendező irányításával nyáron kellene kezdődnie, ha sikerül újratervezni a kiadásokat.

Anyagi nehézségek miatt kérdésessé vált, hogy elkészül-e a Stephen King művéből, A Setét Torony című regényfolyamból tervezett audiovizuális “megaprojekt”, amelynek Javier Bardem lenne a főszereplője.

Az Universal Pictures stúdió vezetői tanácskozások során vitatták meg az utóbbi hetekben, hogy miként lehetne csökkenteni a produkció tervezett költségeit – tudta meg a The Wrap című online szórakoztatóipari magazin.

Az eredeti tervek szerint A Setét Torony című hétkötetes regényfolyamból film- és televízióra gyártott minisorozat is készült volna. A forgatásnak Ron Howard rendező irányításával nyáron kellene kezdődnie, ha sikerül újratervezni a kiadásokat.

A nagyszabású audiovizuális projekt háromrészes mozifilm-feldolgozásból és két televíziós miniszériából állna. Az első nagyjátékfilm a tervek szerint 2013 májusában mutatkozik be csakúgy, mint a televíziós sorozat első része.

A Setét Toronyből videojáték is készül, képregény formájában pedig már elérhető. Utóbbi változatban King is közreműködik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik