Kultúra

Shakira Budapesten is megrázza [heti koncertajánló]

A hét legnagyobb sztárja Kolumbia büszkesége, de lesz jazztől a hardcore-ig minden más is.

RUSSKAJA (A)
Zöld Pardon, május 2. 20h

Mint azt nyilván minden érdekelt tudja már, ismét zenétől hangos a Petőfi Híd lába – és nagyon úgy tűnik, hogy a Zöld Pardon idei programjában még a szokásosnál is több lesz a külföldi fellépő. Egy már a mai napra is jut: az A38 törzsvendége, az osztrák Russkaja most átmerészkedik a szomszédba, és ott is elszabadítja orosz népzenével kevert ska-punk slágereit, hogy ne mindig csak a Duna hullámai fodrozódjanak, hanem a budai part is megremegjen egy kicsit.

Belépő: 400 Ft
Russkaja a Myspace-en

BUDAPEST BÁR
A38 Hajó, május 3. 20h

Az instrumentális Zene után május 11-én ismét énekesekkel rögzített lemezt ad ki a századelő kávéházi hangulatát jazzbe és popba oltó Budapest Bár. A Hoppá! című album bemutatójára azonban nem kell várni már egy hetet sem, azt ugyanis még most, lemez nélkül megtartja a zenekar az A38-on, hogy a tagok lássák, hogyan reagál a közönség az új számokra. Tessék tehát menni és reagálni.

Belépő: 4000 Ft

SHAKIRA (CO)
Papp László Budapest Sportaréna, május 5. 20h

Shakira a sokoldalúság mintaképe: énekes, zenész, dalszerző, producer és táncos, emellett beszél hat nyelven, dalaiban pedig megjelenik a pop, a rock, a latin zene, az elektronika, a világzene és még ki tudja, mi minden. Ennek köszönhetően a tavaly megjelent, Sale el Sol című albuma budapesti bemutatóján valószínűleg olyan show-t fog produkálni, hogy kettéáll majd a füle mindenkinek – de ha nem, a legnagyobb slágereit akkor is elnyomja, és a csípőjét is biztosan megrázza párszor, ami már önmagában is elég nagy fegyvertény.

Belépő: 9900-68 300 Ft

SCOUT NIBLETT (GB/USA), BEN FROST (IS/AUS)
Trafó, május 5. 20:30

A tavalyi Primavera Sound fesztiválról importált fellépőkkel folytatódik a Trafó januárban indult Inspiration from Above című koncertsorozata. Egyikük a brit származású, de Amerikában élő Scout Niblett, aki egy szál gitárral és dobbal kísért, mégis tömény, elsöprő erejű dalokat játszik, másikuk Ben Frost, aki kiemelkedő dramaturgiai érzékkel keveri a neoklasszikus zenét a zajokkal. A két előadó egyaránt szép jövő előtt áll, aki tehát aktuális zenéket keres, jobb helyet nem is találhat ezen a csütörtöki napon.

Belépő: elővételben 1900, a koncert napján 2300 Ft
Scout Niblett a Myspace-en
Ben Frost a Mspace-en

PETRA (USA)
Petőfi Csarnok, május 5. 20h

Négy Grammy és húsz nagylemez tulajdonosai jönnek csütörtökön a PeCsába. Az amerikai Petra 1972-ben alakult, és a keresztény hard rock egyik legkiemelkedőbb képviselője, zenéjében a southern rock és az arénarock hatásai egyaránt felfedezhetők. 2006-ban a banda egyszer már feloszlott, de a tagok folyamatosan visszakacsingattak a színpad felé, és tavaly végül a tettek mezejére is léptek, aminek eredményeként most itt Budapesten is lehet velük ünnepelni.

Belépő: 6900 Ft

LIANE CARROLL (GB)
Budapest Jazz Club, május 6. 20h

Liane Carroll régóta zenél, játszott acid jazzt és felbukkant Paul McCartney mellett is, de igazán híres 2005-ös, Billy No Mates című albumával lett, amellyel BBC Jazz Awardot is nyert. A lemez folytatása nemrég készült el Slow Down címmel, és a bemutató turnéval a zongorista-énekesnő újra eljön Budapestre: könnyedén tartalmas, slágeres dalai a Budapest Jazz Club falai között szólalnak majd meg.

Belépő: 2400 Ft
Liane Carroll a Myspace-en

COMEBACK KID (CAN), THE GHOST INSIDE (USA), GRAVE MAKER (CAN)
Dürer-kert, május 7. 18:30

A kanadai Comeback Kid nagyjából évente jár hazánkba, és egy-egy koncertjén körülbelül egyévnyi energiával is tölti fel a megjelenteket. A modern hardcore élvonalába tartozó zenekar most újra jön, az adrenalinlöket azonban még a szokásosnál is nagyobbnak ígérkezik, ugyanis a főszereplőkkel együtt érkezik két másik illusztris társaság, az amerikai The Ghost Inside és a kanadai Grave Maker is, akik szintén komoly erőket tudnak megmozgatni. Előzenekar a norvég Social Suicide.

Belépő: 5500 Ft
Comeback Kid a Myspace-en
The Ghost Inside a Myspace-en
Grave Maker a Myspace-en

JAZZTAVASZ
Művészetek Palotája, május 7., 8., 10., 12.

Még szombaton elkezdődik, de átnyúlik a következő hétre is a MüPa szokásos tavaszi jazzcsemegézése: a nyitónap után vasárnap, kedden és csütörtökön is a műfaj legjobbjai zenélnek a Lágymányosi Hídnál. Idén minden nap az énekesnőké a főszerep: az első fellépő Dianne Reeves, aztán Kozma Orsi, Szőke Nikoletta és Harcsa Veronika is sorra kerül – és persze mindannyian hoznak magukkal különleges vendégeket is, akiknek a sora Russell Malone-tól Kulka Jánosig tart.

Belépő: napijegyek 1700 és 7900 Ft között

Ajánlott videó

Olvasói sztorik