Kultúra

Leváltották a Vörösmarty Színház igazgatóját

A színigazgató vezetői megbízatását Székesfehérvár közgyűlése vonta vissza.

A teátrum élére 2008-ban kinevezett Vasvári Csaba április 27-én távozik igazgatói posztjáról, de a társulat tagja marad. A színházvezető posztjának betöltésére hamarosan pályázatot írnak ki. Az új direktor megválasztásáig a teátrum szervezeti és működési szabályzata értelmében a művészeti vezető irányítja a színházat.

Vasvári Csaba leváltásáról szerdán este közleményt juttatott el az MTI-hez a székesfehérvári önkormányzat kommunikációs központja.

Ebben az áll, hogy “a fenntartó önkormányzat bizalma az utóbbi hónapokban megingott a Vörösmarty Színház vezetésében”.

“Székesfehérvár és a megye színházkedvelő közönsége joggal várja el önkormányzatunktól, hogy a fenntartásában működő színházat, amely évente több százmillió forintból gazdálkodik, a vidéki színházak legjobbjai között tartsák számon. A nagy többséggel meghozott közgyűlési döntéssel a várost irányító testület a továbblépés, a fejlődés útját nyitotta meg” – indokolta a menesztést Cser-Palkovics András fideszes polgármester.

A közlemény szerint Székesfehérvár önkormányzata korábbi ülésein többször foglalkozott a színház működésének kérdéseivel, és fenntartóként javaslatot is tett a szükséges gazdasági és szervezési teendőkre. Cser-Palkovics András azt mondta, hogy a jövőben olyan vezetőre számít a város, aki stabilizálja az intézmény működését, visszaszerzi az elvesztett nézőket, és szélesebb közönséget vonzó, igényes alkotásokkal a Vörösmarty Színházat ismét a vidéki színjátszás egyik fellegvárává emeli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik