Kultúra

Nem rúgják ki a csenddel tiltakozó rádiósokat

A szerkesztő már kapott levelet az eljárás megszüntetéséről, Mong Attila még várja.

Bogár Zsolt szerkesztő és Mong Attila műsorvezető ellen azután indult fegyelmi eljárás a közrádióban, hogy 2010. december 21-én reggel a 180 perc című műsorban Mong Attila egyperces néma csenddel tüntetett az új médiatörvény előző napi elfogadása ellen.

A fegyelmi eljárást megszüntető határozatot Bogár már ma megkapta. Mong Attila vélhetően hasonló tartalmú döntésről kap majd értesítést postai úton. Bogár esetében a döntés egyszerűen az, hogy Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetője, Böröcz István érdemi határozat meghozatalának mellőzésével az eljárást megszüntette.

„A munkáltató megítélése szerint jelen eljárásban a Kollektív Szerződés 8. sz. mellékletében megjelölt határidők eredménytelenül teltek el. A munkáltató érdemi – esetlegesen elmarasztaló, illetve joghátrányt megállapító – határozatának meghozatala – a határidők eltelte miatt – belső szabályozásba ütközne.” – olvasható az indoklás Bogár Zsolt Facebook üzenőfalán. A szerkesztő ugyanott arról ír, hogy az Alapnak az ellenük indult vizsgálat befejezése után 15 napon belül kellett volna határozatot hozniuk, de ez valószínűleg nem sikerült.

A 180 perc című műsorba a két rádiós várhatóan nem kerül vissza. Bogár – ugyancsak a Facebook-on – munkáltatóinak szóbeli indoklására hivatkozik, amely szerint vele és Mong Attilával szemben “megrendült a bizalom.”

“Én azt az ajánlatot kaptam” – , írja Bogár Zsolt, “hogy az eddigi pénzért menjek a Hely című műsorhoz szinopszisokat írni, háttéranyagokat gyűjteni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik