Kultúra

Abbey Road: itt készül himnuszunk az olimpiára

A Londoni Filharmónikusok májusban rögzítik a 205 ország nemzeti indulóját.

A Beatles által világhírűvé tett angol lemezstúdióban veszik fel a 2012-es londoni nyári játékok résztvevő országainak nemzeti himnuszait – olvasható a BBC hírportálján. Az EMI kiadó Abbey Road-i műhelyében májustól rögzítik a 205 ország indulóját, a szakmai felelős Philip Sheppard lesz.

A zeneszerző, karmester és csellista a Londoni Filharmónikusokkal együtműködve fog azon dolgozni, hogy az összes himnuszt egy percesre formálják meg. “Várhatóan 50 óra alatt, alig egy hét intenzív munkával befejezhető a nemes feladat” – mondta Philip Sheppard, aki reméli, hogy az “ikonikus” stúdióban művészeivel sikerül serkenteni kreativitásukat.

“Uruguay himnusza több mint hat perces, Ugandáé pedig alig haladja meg a fél percet. Ezért már tavaly óta dolgozom azon, hogy miképp lehet szinkronizálni és harmóniába hozni méltóságteljesen a nemzetek indulóit egy percben” – avatott be a kulisszákba az alkotó.

A magyar himnuszról – amely, akár a többi induló, a versenyek végén, eredményhirdetéskor szokott felcsendülni – a brit művész nem nyilatkozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik