Kultúra

Sztárok Woody Allen új filmjében

Jesse Eisenberg és Ellen Page is szerepet kapott Penélope Cruz és Alec Baldwin mellett, sőt a rendező maga is feltűnik majd a filmben.

Felgyorsult Woody Allen következő filmjének szereplőválogatása. A nyártól Rómában forgó produkcióról először annyit lehetett tudni, hogy Allen is feltűnik benne, de korára való tekintettel már nem amorózó szerepben. Ezt követően azt szellőztették meg, hogy a rendező ismét együtt dolgozik a Vicky Cristina Barcelona sztárjával, Penélope Cruzzal, majd kiderült, hogy Alec Baldwin is részt vesz a projektben.

A legfrissebb hírek szerint két fiatal színész csatlakozik hozzájuk: a Social Network – A közösségi háló főszereplője, Jesse Eisenberg, valamint Ellen Page, akit korábban a Cukorfalat és a Juno című filmekben, legutóbb pedig az Eredetben láthattunk. A történet részleteiről egyelőre nem szivárogtak ki részletek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik