Kultúra

A tévében: Blaskó, a szupersztár, Szuper, a hokisztár

Miközben hokis fiaink ismét csodára készülnek, kiderül, melyik magyar színész temetését fizette Frank Sinatra. Meg sok más is.

Sportos napunk lesz ma, tetőfokukra hágnak az izgalmak. Legelőször 18:45-től emelkedik a pulzus: kezdetét veszi ugyanis a divízió 1-es hoki-VB a Papp László Arénában. Csapatunk esélyes, mint az utóbbi években általában, ráadásul a hazai pálya is segíti a fiúkat. A felkészülési meccsek során becsúszott egy vereség Szlovénia ellen, egy rossz első harmadi kezdő 6 perc miatt, reméljük, ezzel elég is volt a vereségekből. A VB-n nem lesznek itt a földrengéskárok miatt otthon maradt, erős japánok, emiatt visszajár az előre kifizetett bérletek árából (mert a körmérkőzéses rendszerben így öt meccsel kevesebb lesz), de jó magyar jégkorongszokás szerint jótékony célra is fel lehet ajánlani a visszajárót – a magyar szövetség a japán hokiszövetségnek ajánlja fel a fel nem vett pénzeket. A kezdő meccsünk az ukránok ellen rögtön nehéz lesz, hisz ők is folyamatosan az A-csoport és a divízió-1 között lifteznek.
Egyszóval hajrá, gyerünk, mutassuk meg, hogy a fiatalok méltóak a magyar hoki aranygenerációjához (akik persze azért a csapat gerincét alkotják még mindig), előre, 18:45-től a sport2-n.

Akit ez a nemes sport nem hoz lázba, foglalkozzon valami piszkosabbal: az Állítólag… stábja azért gyűlt ma össze, hogy a mocsokkal kapcsolatos, mindenki érdeklődésére számot tartó legendák között vágjon rendet: 1, van-e patkánypisi az üdítőinkben? 2, mindennapi tárgyaink koszosabbak-e, mint a vécéülőke?
(Szerintem bizonyos üdítőitalokban csak patkánypisi van, illetőleg aki munkahelyén közös egeret, klaviatúrát használ, az tényleg törölje le időnként őket, mert anélkül valóban mintha egész nap a vécét nyomkodná-ütögetné.) Az igazság pillanata 19:00-tól érkezik a Discovery Channelen.

Nyílt sisakos küzdelem: a Chelsea-nek Manchesterben kéne legyőznie a MU-t, hogy továbbjusson a BL-ben, egész pontosan elődöntős legyen. Vannak ennél könnyebb feladatok is, pl. pirotechnikai eszközöket becsempészni tetszőleges magyar futballmérkőzésre. Ferguson csapata tehát az esélyesebb, de azért ne ítéljük előre alárendelt szerepre Ancellotti mester, ahogy mondani szokás, alakulatát sem. 20:25, TV2.

A 60-as évek magyar irodalmának érdekes és gyakori stiláris jellegzetessége volt az erős erkölcsi él – mindez egy eléggé amorális társadalomban, ahol pl. a politikai hatalom legitimációja megfontolások és vélekedések miatt sokkal könnyebben alakult ki, mint azt a puszta elnyomás, a forradalom utáni megtorlás vagy az szovjet csapatok ittléte indokolta volna. Még furcsább volt a művészeti világ kapcsolodása a vezetéshez – érdekes dolgok derülnek majd ki egyszer, ha Aczél György dedikáltkönyv-gyűjteménye kutatható lesz.
Szóval ez az amoralitásban fogant moralitás hamis, fals nyelvet, problémákat, műveket hozott létre, és csak nagyon kevés műalkotásnak van annyi autonómiája, hogy kiállván az idő próbáját ma is működőképes maradjon. Ez azért is sajnálatos, mert ezeken a mára szétmálló, hamis műveken érzékeny, tehetséges, kiváló emberek dolgoztak. Itt van pl. Sarkadi Imre művészete, az öngyilkosságba menekülő író egyik leghíresebb regénye az Elveszett paradicsom, melyből Makk Károly készített cseppet sem rá jellemző filmet. Pálos György, Páger Antal, Törőcsik Mari, Koltai János, Esztergályos Cecília játssza a főbb szerepeket a filmben – s hogy az még ma is érvényes, élő műalkotás-e? Döntsék el önök, miután az m1 műsorra tűzi 21:40-től.

Ha azt mondom, Blaskó Béla Ferenc Dezső, csak néznek, hogy mi van. Ha azt, hogy az ő házában lakik ma Los Angelesben Johhny Depp, visszakérdezhetnek, hogy na és? Ha azt, hogy játszott a világ legrosszabb filmjében, Ed Wood 9-es terv a világűrből című sci-fi-jében, de a forgatás közben meghalt, ezért a szerepét a rendező feleségének csontkovácsa vette át, akinek viszont csak a homloka hasonlított hozzá, ezért a többi részét lepelbe csavarva helyettesítette Blaskót, azt mondhatják, ennek elment az esze? Na és ha azt, hogy Blaskó szobra a budapesti Vajdahunyad várának udvarán áll, önök végképp nem értenek semmit.
De ha azt mondom, hogy Blaskó az erdélyi Lugoson született, majd ezt a helyiségnevet vette fel művésznevének, rögtön kitisztul a kép, ugye?
A világ őt azonosítja Drakulával, magyar akcentusa a szerep védjegye lett, a siker letaglózta az I. világháborúban maradandó sérüléseket szenvedett, a Tanácsköztársaság idején színész-szakszervezeti tisztséget vállalt, ezért emigrált, végül Amerikába egy szállítóhajó gépészeként érkezett, és feljutott a csúcsra. Életét, sorsát, jelentőségét, örökségét a román Florin Iepan 2007-es dokumentumfilmje, a Lugosi Béla, a bukott vámpír dolgozza fel, sok magyar közreműködővel. Egy óriási sztár, aki olyan szegényen halt meg, hogy temetését Frank Sinatra fizette – mindent róla 23:05-től a Duna TV-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik