Kultúra

28 év után újra Manet-ra emlékezik Párizs

Keddtől Edouard Manet-re, a festészet nagy múlt századi megújítójára (1832-1883) emlékeznek Párizsban.

Az Orsay-múzeum kiállítása felidézi a merész művész életútját, amelynek során a modern világot úgy vitte be a festészetbe, hogy a nagy mesterek örökségére támaszkodott és ezzel rendre vitákat váltott ki.

Július 3-ig a múzeumban Manet csaknem 140 alkotása lesz látható: 84 festmény mellett pasztellképek, akvarellek, rajzok is bemutatásra kerülnek, ehhezjárul még mintegy harminc mű a művész kortársaitól.

Az anyag összegyűjtése az Orsay számára sem volt egyszerű vállalkozás. A francia állam semmit nem vásárolt Manet-től annak életében, így halála után művei hamar szétszóródtak külföldön, és egyesek közülük szinte soha nem változtatnak helyet.

Az 51 éves korában elhunyt Manet csupán húsz éven át festett. Magas rangú minisztériumi tisztviselő fiaként nem készült festőnek, miután azonban megbukott a tengerésztiszti iskola felvételijén, Thomas Couture-nek, a hivatalos művészeti iskola egyik mesterének műhelyében tanult. Sorozatos botrányok és kudarcok után Manet-t 1874-ben meghívták az impresszionisták első kiállítására, de mivel idősebb volt náluk, a festő nemet mondott a felkérésre – bár az impresszionisták hatása Manet élénkebbé, vibrálóbbá vált művészetében jól tetten érhető.

Bár alkotásai sok múzeumban megtalálhatók, külön Manet-kiállítást utoljára 28 éve rendeztek Párizsban, a művész szülővárosában.

AJÁNLOTT LINK:
Párizs új nagy kiállítása: Manet az Orsay-Múzeumban (Kultúra.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik