Kultúra

De Niro mellett Kusturica is zsűrielnök lesz Cannes-ban

A szerb rendező a fiatal vagy alternatív filmesek műveit felvonultató Un Certain regard szekció zsűrielnöke lesz.

A világhírű szerb filmrendező, Emir Kusturica lesz az idei cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb, az Un Certain regard (egy bizonyos nézőpont vagy egyfajta szemszög) elnevezésű szekciójának zsűrielnöke – jelentették be pénteken a szervezők Párizsban.

Az önálló szekciót – amelyben a hivatalos versenyprogramhoz hasonlóan mintegy húsz film versenyez – 1978-ban alapította Gilles Jacob, a fesztivál akkor újonnan kinevezett igazgatója, jelenlegi elnöke a filmnyelvet megújító filmek bemutatására. A program alapvető célja kezdetekben az volt, hogy elsősorban még ismeretlen, fiatal filmesek eredeti és alternatív alkotásainak nemzetközi elismertetését és forgalmazásba kerülését elősegítse.

Az Un Certain Regard továbbra is a művészfilmek kategóriájának számít, de a résztvevők nem feltétlenül a legfiatalabb korosztályhoz tartoznak és nem kevésbé ismertek, mint a hivatalos versenyprogramba meghívott alkotók. Ebben a szekcióban mutatták be például tavaly be a 80 éves Jean-Luc Godard és a 102 éves Manoel de Oliveira legújabb filmjeit, s ebben a programban nyerte el Kocsis Ágnes filmje, a Pál Adrienn a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját.

Emir Kusturica a cannes-i fesztivál visszatérő vendége, s azon ritka filmrendezők közé tartozik, akik a fődíjat, az Arany Pálmát kétszer is elnyerték: 1985-ben A papa szolgálati útra ment, tíz évvel később pedig az Underground című filmjeiért kapta meg az elismerést. A szerb rendezőnek szinte valamennyi alkotását bemutatták Magyarországon.

A május 11. és 22. között megrendezendő 64. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjának zsűrielnöke Robert De Niro amerikai színész-rendező lesz. A hivatalos versenyprogramban és az Un Certain Regard szekcióban szereplő alkotások listáját április közepén hozzák nyilvánosságra.

AJÁNLOTT LINKEK:
Elöljáróban a cannes-i filmfesztivál programjáról (origo.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik