Kultúra

Millenium 3 – A kártyavár összedől [filmpremier]

A harmadik rész végére kiderül, kik és miért akarták a tetovált lányt, azaz Lisbeth Salandert eltenni láb alól, és a szálak nagyon magasra vezetnek.

Még a fejlövést is túléli a kicsi, vézna, de kőkemény, acélakaratú hackerlány, aki a golyót agyába saját apjától, az inkognitóban élő egykori szovjet szuperkémtől kapta. Lisbeth Salander az egyetlen, aki létével bizonyítja, milyen súlyos törvénysértések történtek a legfelsőbb állambiztonsági körökben Svédországban pár évtizeddel korábban.

Ezért akarták megölni, majd elmegyógyintézetbe záratni, ahogy gyerekkorában is tették vele. Ám a szociopata, fotografikus memóriával rendelkező Lisbeth egyetlen barátja, a Millenium folyóirat újságírója, Mikael Blomkvist nem hagyja annyiban, és minden lehetséges fórumot mozgósít, hogy fény derüljön az igazságra.

Lehetetlen a Millenium-trilógia filmváltozatának zseniális első részét überelni. Nem sikerült a második résszel, a harmadik pedig már meg sem kísérli. A letehetetlenül izgalmas regények harmadik kötetének története már sok csatornán fut, sok mellékszereplővel. Emiatt aki nem olvasta a könyvet, a filmváltozat első tíz percében nem biztos, hogy helyére tudja tenni, hogy ki kicsoda és kivel van, még úgy sem, hogy a második részt is rendező Daniel Alfredson erősen lecsupaszítva tálalja az építményt.

Lisbeth kórházi lábadozásának fázisait az újságíró-ügyvéd-hacker segítők szövetségének felkészülése, és az ellenérdekelt fél erőszakos akciói tagolják, majd a perben csúcsosodik ki minden, ahol az államügyész azt akarja bizonyítani, hogy Salander paranoid skizofrén.
Ám az akciójelenetek minimálisak, a hangsúly a konspiráción van, a per pedig a látványos bevonuláson túl nem rejteget túl nagy izgalmat.

Noomi Rapace játéka a beton a filmben, mely karcsú ívként köti össze a jeleneteket. Ahogy korábban, most is tökéletesen hozza a figurát, mindennemű túlzás nélkül, amitől már előre rettegünk az amerikai remake kapcsán. Ösztönösen, mint egy kis állat, mégis félelmetesen okosan, mint az európai krimiirodalom legnagyobb túlélő figuráinak egyike.

Luftslottet som sprängdes – színes, feliratos, svéd-dán-német thriller. 2009. Noomi Rapace (Lisbeth Salander), Michael Nyqvist (Mikael Blomkvist), Lena Endre (Erika Berger), Annika Hallin (Annika Giannini), Jacob Ericksson (Christer Malm), Sofia Ledarp (Malin Erikson). 147 perc. Forgalmazó: Budapest Film.

Hazai bemutató: március 24.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik