Kultúra

A sas [filmpremier]

Üldözős-kardozós ókori mozi, sok ádáz nézéssel, és még több üres birodalmi pátosszal.

Képzeljük el, hogy a gaz Jumurdzsáktól nem szökik meg az elrabolt kis Bornemissza Gergő, hanem török rabszolgaként nő fel, s az egri várat nélküle lesz kénytelen megvédeni Dobó István. Gergő viszont egy módfelett vitéz, imponálóan becsületes török aga rabszolgája lesz, akit később hűen követ a pogányok földjére, Egerbe, hogy – a törökök szemszögéből nézvést – balszerencsés várvívásban odaveszett félholdas jelvényt (amely ugyebár magának a fényességes Oszmán Birodalomnak a jelképe) visszaszerezze a gyauroktól. És akkor helybéli nyelvet (mármint a magyart) ismerő Gergő a rettenthetetlen törököt odavezeti a célhoz, a félholdat elragadják a vidék primitív lakóitól (mármint a magyaroktól), a szultán pedig jól kitünteti katonáját, akivel a szolgasorból érdemeire való tekintettel időközben felszabadított Gergő együtt örvendezik.

Elképzelték? És tetszik?

No, akkor már meg is van Kevin MacDonald (Zuhanás a csendbe, Az utolsó skót király) jelenlegi kardozós dolgozata is, csak ezúttal római-brit, továbbá légionárius-erdeirabló viszonylatban, a nagyobb hitelesség kedvéért részben keltául elővezetve (mármint egy feltételezett őskelta nyelven, amelyet a belőle kifejlődött középkori gaelic, velszi stb. nyelvekből kellett alighanem megalkotni). Merthogy a hitelességre való hivatkozásnál nincs fontosabb cukorka, amivel a remélt nézőket moziba csalogatnák nagy, kosztümös gigaprodukciók reklámemberei. Itt is úgymond történelmi tényeken – bár igencsak vitatott történelmi tényeken – alapulna a sztori, amelyet egy ötvenes évekbeli angol ifjúsági regény alapján hozott össze a nemzetközi stáb.

Britanniában járunk, a Római Birodalom legtávolabbi, s legvadabb tartományában. A bennszülöttek által egykor lekaszabolt légió odaveszett parancsnokának fia – a Birodalom hőse amúgy – indul helybéli (briton) rabszolgájával a meghódítatlan területre, hogy a seregét pusztulásba vezető papa becsületén esett foltot letörölje – vagyis visszaszerezze az örökké csatakos, zsíroshajú, indián módjára festett bőrű, és főállásban vérengzéssel illetve delíriumos orgiák rendezésével foglalkozó őslakosoktól az elorzott birodalmi jelképet: a sast. Mit sast – a Sast, sőt A SAS-t. Aztán lásd mint fenn: mivel a rabszolga életét ura korábban megmentette, ezért hozzá marad hű, még saját népével és előzőleg legyilkolt családja emlékével szemben is. Ők ketten végül összebarátkozván, s egymásban a tiszteletre méltó harcost felismervén a becses fémtárgyat különféle ádáz küzdelmek után visszaszolgáltatják az elpuhult helytartónak, aki a maga ravasz cinizmusával alighanem inkább képviseli Róma szellemét, mint a szigorú arckifejezésű madár.

Az alkotók tisztában lehettek azzal, hogy ez a pazar kiállítású, szépen fényképezett, jó színészekkel eljátszatott (mellesleg néhány tömegjelenet erejéig a kies adyligeti és velencei-tavi lankákon forgatott) film, amelynek kivitelezésébe látható élvezettel feledkezett bele a stáb, miféle – a barátság, hűség, becsület, és más harcias-férfias erények álcája alatt valójában a birodalmi fanatizmust és erőszakkultuszt dicsőítő – üzenetet hordoz, ezért a film vége felé beiktattak egy feltűnően közegidegen szónoklatot arról, hogy az apák szelleme a túlvilágon miként bocsátja meg az egymás ellen elkövetett bűnöket.

Márpedig ez a film legkomolyabb hiányossága: ha a néző belemegy is a játékba, egy bármilyen hősies, de mégiscsak a hódító és kegyetlen gyarmatosító szolgálatában álló mániákussal éppoly nehéz azonosulási pontokat találni, mint a holmi fogadalmak és ún. becsületbeli megfontolások miatt saját, elnyomott, rabságba hajtott és méltóságától megfosztott népével szemben a megszálló oldalára álló voltaképpeni árulóval.

Már, ha nevén nevezzük a dolgokat.

<

The Eagle – színes, feliratos, amerikai-angol történelmi kalandfilm, 2011. Rendezte: Kevin MacDonald. Szereplők: Channing Tatum (Marcus Aquila), Jamie Bell (Esca), Donald Sutherland (Aquila), Mark Strong (Guern), Denis O’Hare (Lutorius), Dakin Matthews (Claudius), Douglas Henshall (Cradoc), Tahar Rahim (Seal herceg). 114 perc. Forgalmazó: Fórum Hungary.

Hazai bemutató: március 24.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik