Kultúra

Dobolj, ha tudsz! [filmpremier]

A szerb dokumentumfilmet problémás lett volna eredeti címével – Csillag születik – forgalmazni, de a kertévés áthallásban van valami.

A rendezőasszisztensi-vágói munkakörből, vagyis mások árnyékából ezzel a saját maga által rendezett, vágott és főszerepelt filmmel kitörni óhajtó Vanja Kovačević azt vette fejébe, hogy kilenc hónap alatt megtanul dobolni, barátnőjével rock-bandát verbuvál, s végül színpadra lép, kedvenc zenekara, a Decemberists számainak ihletett tolmácsolójaként. Az ambíció dicsérendő, már ami a dobolásba fektetett energiát illeti, annál is inkább, mert Vanja kisasszony – vagy asszony, esetleg barátnő? (semmi nem derül ki róla, azon kívül, hogy dobolni vágyik, közönség előtt) – fájóan nélkülözi a ritmusérzék adományát. Zenésztársai – akik azért bírnak több-kevesebb képzettséggel, gyakorlattal és tehetséggel – megadóan tűrik az ütőhangszerek iránt táplált viszonzatlan szerelem csörömpölésben, csapkodásban megnyilvánuló jeleit, mi nézők pedig nem kisebb beletörődést kell tanúsítsunk a heroikus próbálkozás vontatott képi megörökítését, koncepciótlanságát, esetlegességét, lapos filozofálását látván.

Látjuk, hogy püföli a bőrt a már nem is olyan ifjú hölgy (úgy is mint szerkesztési elv) kilenc, nyolc, három hónappal a beharangozott koncert előtt. Ha valaki nagyon akarja, akár a saját határaink átlépésének, saját képességeink meghaladásának példázatát is láthatja a lankadatlan erőfeszítésben. Más számára – s ezek közé tartozik e sorok írója is – inkább az a kérdés merül fel, ugyan mi a bánatnak kellett mindezt még filmre (videóra, mobiltelefonra) is felvenni, vagy ha már annyira muszáj volt, miért kell másokat is gyötörni vele. Mert azon kívül, hogy ez a sok rokonszenves láncdohányos többé-kevésbé jól érzi magát egymás társaságában, az égvilágon semmi mondanivalójuk nincs, néhány banalitást leszámítva.

Végül csak lemegy a koncert. Egy mérsékelt befogadóképességű klubban, gyanítom, hogy főként ismerősök számára. A rendezőnő-házisámán valahogy végigküzdi azt az egy számot, amit a filmben végig hallunk (biztos volt még másik is…), mindenki gratulál. Hát mégis! Megcsinálta. Örvendek a magam részéről is.

Zvijezda je roden/A Star is Born – színes, feliratos, szerb dokumentumfilm, 2009. Rendezte: Vanja Kovačević. Szereplők: Vanja Kovačević, Marija Jovanović, Aleksandra Sisic, Miloš Popović, Ivana Smolović, Ivan Pavlović. 75 perc. Forgalmazó: Odeon.

Hazai bemutató: március 17.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik