Mindig van valami zavarba ejtő abban, ha egy film (regény, újságcikk) elején azt közlik a nézővel-olvasóval, hogy amit lát, az valóságos tényeken alapul. Akkor már nem csak a filmet nézi és nem csak a könyvet olvassa, átengedve magát a műalkotás hatásának (vagy átlátva a fércmű hatásvadászatát), hanem azt is mérlegre teszi önkéntelenül, hogy hitelt adjon-e annak csakugyan, amit olvas-lát. De azért vannak támpontok.
Újabb, tárgyául a keresztény hitet, világképet és szimbolikát felhasználó horror jelent meg a színen – bevett zsáner lesz az ilyesmi lassan. Ezúttal egy a szemináriumot különösebb belső meggyőződés nélkül befejező amerikai fiatalember áll a középpontban, akit, bármennyire is szeretné feladni a hivatásának egyáltalán nem érzett papi pályát, különféle tragikus és misztikus események egyre beljebb és beljebb terelnek nem egyszerűen a keresztény (sőt: kifejezetten katolikus) hitrendszer világába, de annak is egy olyan furcsa, korunk embere számára bizarr szegmensébe, mint amilyen az ördögűzés. A fiú a filmben meg kell tapasztalja, hogy minden kételye ellenére démonok vannak, a Gonosz, mint önálló, az Istennel szemben álló, valóságos erő létezik, s végül megtalálja hitét és hivatását: mikor ördögűző tanítóját a kételkedés óráiban megszállja a Sátán, s neki, a magában is kételkedő, tapasztalatlan fiatalaembernek kell őt megszállottságából megszabadítania – maga lesz ördögűzővé.
A film igen hatásosan sorakoztatja fel a horrorfilmes elemeket, példás dramaturgiával építi fel a csúcspontokat, és elborult őrjöngésben jártas szakembereket alkalmaz a démoni hatalom bemutatására (az ördögtől megszállott ördögűző-mestert a sorozatgyilkos kannibál és a megfáradt bölcs szerepkörében egyaránt otthonosan mozgó Anthony Hopkins hitelesen hozza, de a pályakezdő Marta Gastini is szerfelett hátborzongatóan fetreng). Az önellentmondások felett még csak-csak el lehetne siklani, ám amikor a Gonosztól kínzatott idős atya magyarul kezd beszélni az éppen érte imádkozó tanítványához (a történet szerint ugyanis a papnövendék magyar családból származik), a hazai nézőben felmerül a kérdés: ha azt a három nyomorult szót csak ilyen rémes akcentussal lehetett elsajátítani, ugyan mennyire vehető komolyan ez az egész, hörgéssel, vörös szemű szamárral (mint a patás Ördög, mi más?), hangeffektusokkal és pl. a Ragyogásból kölcsönvett hatáselemekkel felturbózott történet?
Nem megint az egyetlen amerikai sztorit látjuk-e? Azt, amikor jön az idegen, aki Jó, neki meg kell küzdenie a Rosszal, de ahhoz, hogy küzdelme sikeres legyen, előbb le kell győznie saját magát, és hinnie kell abban, hogy meg tudja csinálni. Yes, he can do it!
The Rite – színes, feliratos, amerikai misztikus thriller, 2011. Rendezte: Mikael Håfström. Szereplők: Anthony Hopkins (Lucas atya), Colin O’Donaghue (Michael Kovak), Alice Braga (Angelina), Ciarán Hinds (Xavier atya), Rutger Hauer (István Kovak), Marta Gastini (Rosaria). 114 perc. Forgalmazó: Intercom.
Hazai bemutató: Március 10.
