Kultúra

Boszorkányperek beszámolói az interneten

Már online is olvasható az a 350 éves kézirat, amely a XVII. századi angol boszorkányperekbe enged betekintést.

Az angol nyelven íródott, könnyen olvasható feljegyzések a puritán faesztergályos, Nehemian Wallington tollából származnak, aki jegyzetkönyvében azoknak a nőknek a sorsát idézi fel, akiket a polgárháború dúlta Angliában boszorkánysággal, az “ördöggel” való lepaktálással gyanúsítottak meg.

Az iratok internetre felkerülésének hírét Carol Burrows, a digitalizálás irányítója jelentette be.

A dokumentum többek között részletesen beszámol egy 1645 júliusában Chelmsfordban lezajlott boszorkányper részleteiről. Wallington számításai szerint akkortájt Essexben és Suffolkban több mint száz boszorkánynak vélt nő sínylődött börtönben, sokan közülük minden kényszer nélkül elismerték, hogy “szerződést kötöttek az ördöggel”. Mint Wallington megjegyezte: “néhány keresztényt praktikáikkal öltek meg”. A chelmsfordi tárgyalás végén a harminc vádlott közül tizennégyet felakasztottak. Az egyik gyanúsított, Rebecca West kínvallatása során beismerte, együtt hált az ördöggel – ezért végül kegyelmet kapott.

“Ez egy személyes beszámoló, és rengeteg dolgot elárul a korról. Viszontagságos idők voltak azok ” – mondta Burrows.

Wallington élete során hét kötetet írt tele. Naplóinak bejegyzéseit a vallásnak, a polgárháborúnak és a boszorkánypereknek szentelte. A digitalizálást a Manchesteri Egyetem csoportja végezte el, hogy az írások online is hozzáférhetők legyenek a nagyközönség és a kutatók számára egyaránt.

AJÁNLOTT LINK:

A kutatás weboldala – angolul

Ajánlott videó

Olvasói sztorik