atv
Kultúra

Nagy átalakítás előtt az ATV

A fiatalok felé szeretne nyitni az ATV, ezzel indokolta a csatorna több műsorának megszüntetését is.

Márciustól megszűnik az ATV Jam című reggeli műsora – tudta meg a Hírszerző.

A döntés háttere, hogy a csatorna elégedetlen nézőinek korösszetételével, és mivel szeretné jobban értékesíthetővé tenni a reggeli műsorsávját, ezért a mostani 60 évesnél idősebbek helyett reggeli adásaival a 10-20 évvel fiatalabbakat célozná.

A Jam március 16-án kerül utoljára adásba, de műsorvezetői már korábban távoznak. Közülük Bánó András a csatorna esti híradójában folytatja, Kuncze Gábornak marad a Kommentár vezetése, Dési János a továbbiakban már csak az Újságíróklubban szerepelhet majd azután, hogy őt és Németh Pétert pár hete a Fórum című betelefonálós műsorból is kivették.

Az átszervezés legnagyobb vesztese Bolgár György, aki eltávolítása mögött politikai indíttatást sejt, ezt azonban Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója határozottan cáfolta.

A csatornán megszűnik Beregi Péter Csattanó című kabaréja is, valamint Lakat T. Károly műsora, a Favorit. A Hírszerző úgy tudja, hogy az adó nyárig további változásokat tervez, amelynek oka a kiegyensúlyozottságra törekvés és az ATV hírcsatornajellegének erősítése.

AJÁNLOTT LINKEK:
Vérengzés az ATV-ben: Désiék eltűnnek a reggeli műsorból (Hírszerző.hu)
ATV-átalakítás: Bolgár szerint politikai támadás (Hírszerző.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik