Kultúra

Újratemették a krimiirodalom óriását

Több mint ötven évvel haláluk után együtt temették újra Raymond Chandler amerikai krimiírót és feleségét.

Cissy Chandler, a feleség hamvai 1920-as évekből származó autók kíséretében és száz rajongó jelenlétében érkeztek meg a San Diego-i Mount Hope Temetőbe.

A szertartást ugyanaz a lelkész végezte, aki 1959-ben az író temetését is celebrálta. Az újratemetés részeként egy, a pár újraegyesüléséről szóló emléktáblát is elhelyeztek a síron, ezen egy híres mondat is szerepel Chandler The Big Sleep (A hosszú álom) című 1939-es első regényéből: “A halott férfiak súlyosabbak, mint az összetört szívek” (Dead men are heavier than broken hearts).

Az utóbbi öt évtizedben az író a temetőben, felesége pedig egy közeli mauzóleum kriptájában nyugodott, mivel halála előtt Chandler nem rendelkezett arról, mit tegyenek 1954-ben elhunyt felesége hamvaival.

Egy Chandlerrel foglalkozó történész, Loren Latker a szerző írásaiban utalásokat talált arról, hogy a krimiirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja majdan felesége mellett szeretne nyugodni. Végül Aissa Wayne ügyvéd – John Wayne filmsztár lánya – segítségével tavaly szeptemberben sikerült meggyőzni egy Los Angeles-i bírót: engedélyezze az újratemetést.

Az 1888-ban Chicagóban született Raymond Chandler művei óriási hatást gyakoroltak a későbbi bűnügyi irodalomra. Állandó szereplője, Philip Marlowe a kemény stílusú detektívregény-hősök mintapéldánya lett. Összes regénye filmvászonra került, a legismertebb A hosszú álom (1946) Howard Hawks rendezésében, Humphrey Bogart és Lauren Bacall főszereplésével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.