Kultúra

Nem tetszik a családnak a Thatcher-film

Nem tetszik Margaret Thatcher családjának az egykori brit kormányfőről készülő film forgatókönyve - számolt be róla a The Daily Telegraph online kiadása.

Thatcher hozzátartozói azt kifogásolják, hogy a film demenciában szenvedő, magában beszélő nőként mutatja be a Vasladyt, aki megbánással gondol vissza életére és politikai karrierjére.

A Pathé produkciós cég igazgatója, Cameron McCracken elismerte, hogy a film nem csak politikus rendkívüli pályafutásának győzelmeire, de annak mélypontjaira is visszatekint, ám hozzáfűzte: “Ez az alkotás a hatalomról és annak áráról szól. Ebben az értelemben bárkiről szólhat, akinek valaha összhangba kellett hoznia a magánéletét és a közszereplői karrierjével.”

A The Iron Lady (A Vaslady) című film forgatási munkálatai már január végén elkezdődtek. A nagy sikerű Mamma Mia! c. ABBA-musicalből készített filmet is jegyző Phyllida Lloyd rendezi. Nagy-Britannia egyetlen női miniszterelnökének szerepét pedig az Oscar-díjas – és nem mellesleg a a rendezővel épp a Mamma miá-ban már együtt dolgozott – Meryl Streep játssza, aki a minap a brit parlamentben a jelenlegi kormányfő és a képviselők vitáját végighallgatva készült a szerepre.

Thatcher 1979-től 1990-ig töltötte be a brit kormányfő tisztét. Kemény gazdasági és szociális politikájával kivezette Nagy-Britanniát a gazdasági válságból. Ugyanakkor kritikusai szemére hányják, hogy neki köszönhetően vált a brit nemzet érzelemszegény, teljesítményorientált társadalommá.

Az elmúlt években többnyire aggasztó hírek érkeztek a ma már 85 éves volt miniszterelnök egészségi állapotát illetően. Thatcher a lánya szerint demenciában szenved és több kisebb stroke-on is átesett.

AJÁNLOTT LINKEK:

Will Meryl Streep capture the Margaret Thatcher I knew? (telegraph.co.uk)

First picture of Meryl Streep as Margaret Thatcher in new film about the Iron Lady (theaustralian.com.au)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik