Kultúra

Hasznot húztak a lengyelek a holokausztból?

Már megjelenése előtt vihart kavart az a lengyel kötet, amely szerint a lengyelek részt vettek a zsidók - vagy sírjaik - kifosztásában, és máshogy is hasznot húztak a zsidók szenvedéséből.

Jan Gross és Irena Grudzinska Gross Golden Harvest című munkája azzal a Lengyelországban általánosan elterjedt nézettel került szembe, amely szerint a lengyel nemzet a náci megszállás alatt tisztességesen viselkedett az üldözött zsidókkal.

A könyv borítóján látható fotón lengyel parasztok emberi maradványokat ásnak ki a háború után a treblinkai haláltáborban olyan aranytárgyak és más kincsek után kutatva, amelyek esetleg elkerülték a náci hóhérok figyelmét.

Henryk Wozniakowski, a könyvet megjelentető Znak kiadó vezetője kedden védelmébe vette a munkát. A szerzők célja az volt – mondta -, hogy felhívják a közvélemény figyelmét “ezekre a kegyetlen, és gyakran nehéz tényekre”.

Mint hozzátette: “a könyv megkérdőjelezi kollektív emlékezetünket”, egyúttal arra is kísérletet tesz, hogy valamiféle igazságot szolgáltasson a holokauszt áldozatainak.

A Lengyelországban március 10-én forgalomba kerülő kötetből angol kiadást is terveznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik