Kultúra

Brutális összeg egy Picasso-festményért

A művész szeretőjét ábrázoló festmény a vártnál magasabb áron, 25,2 millió fontért (ez több mint 8 milliárd forint) kelt el Londonban.

A La Lecture címet viselő portré értékét előzőleg 12-18 millió font közé taksálták.

A Sotheby’s impresszionista és modern művekből rendezett aukciójának összbevétele a nagy érdeklődés miatt elérte a 68,8 millió fontot (21,92 milliárd forintot).

Marie-Thérese Walter portréjáért hét érdeklődő volt versenyben, végül az alkotás alig hat perc után egy névtelenségbe burkolózó telefonos licitálóé lett. A festmény 1932-ből származik, és egy fotelben ülve ábrázolja Waltert, amint könyvet olvas. A festő és a nő éveken át titokban folytatott viszonyt, mert Picasso házas volt. Marie-Thérese Walter mindössze 17 éves volt, amikor megismerkedett Picassóval, és egészen a portré keletkezésének idejéig csak “rejtve” bukkant fel a mester művein.

Az árverésen Picasso műve hozta a legnagyobb sikert, Magritte, Chagall, Kandinszkij és Giacometti egy-egy alkotásáért nem adták meg a kikiáltási árat, így ezek a művek nem találtak gazdára. Alberto Giacometti esetében ez azért különösen érdekes, mert a Sotheby’s tavaly februári árverésén a műkincspiacon rekordot jelentő összegért, 65 millió fontért kelt el a svájci művész A sétáló ember I. című bronzszobra. Pár hónappal később ezt a rekordot múlta felül a rivális Christie’s Picasso egy másik, Akt, zöld levelek és szoborportré című festményével, amelyért 106,5 millió dollárt adtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik