Kultúra

Világörökség lehet a Születés templomából

A kulturális világörökség részévé válhat a betlehemi Születés temploma és a városban lévő zarándokút.

“Palesztina területén fekszik a világ legjelentősebb kulturális helyszínei közül néhány. Betlehem óvárosa és a Születés temploma ezek közül is kiemelkedik, és világszerte nagy jelentőséggel bír” – mondta Száeb Erekat palesztin főtárgyaló, miután a Palesztin Nemzeti Hatóság javaslatot nyújtott be a témában az UNESCO-nak.

A politikus szerint a palesztin lakosság azon van, hogy megossza örökségét a világ többi részével, és az UNESCO védelme alá helyezze azt a kulturális világörökség részeként. “Betlehem első lesz azoknak a helyszíneknek a sorában, amelyeket a palesztinok jelölni akarnak” – mondta.

A IV. századból származó templomot azon a helyen emelték, ahol a keresztények hite szerint Jézus Krisztus született, a hely ezáltal egyike a legrégebbi és legnagyobb becsben tartott templomoknak. Az épület azonban rossz állapota miatt veszélyben van.

A Születés templomát a görög és örmény ortodoxok, valamint a római katolikus egyház bonyolult együttműködése alatt irányítják. A bazilika fő részét – beleértve a fő- és mellékhajókat, az oltárteret és a déli kereszthajót – a görög ortodoxok felügyelik. Az örmény ortodoxoké az északi kereszthajó, benne az ott álló oltárral, a katolikusokhoz tartozik viszont például a háromkirályok oltára.

A három vallási irányzat és a palesztin hatóságok vasárnap jutottak megállapodásra a templom súlyosan sérült tetőszerkezetének felújításáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik