Kultúra

Slash már csak Axl bocsánatkérésére vár

A legendás gitáros szerint nem kizárt, hogy a jövőben újra összeáll az eredeti Guns N’ Roses – de persze csak akkor, ha a frontember hajlandó bocsánatot kérni.

Axl Rose sztárallűrjeit és irányítási mániáját komolyan megszenvedte az ikonikus rockbanda – Slash és Duff McKagan végül 1996-ban kiléptek az együttesből és megalapították a Velvet Revolver nevű formációt. A basszusgitáros McKagan tavaly októberben békült ki az énekessel, Slash azonban kijelentette, csak akkor lenne hajlandó újra szóba állni Rose-zal, ha előbb bocsánatot kérne tőle.

Slash természetesen üdvözölte a korábbi bandatagok összebékülésének hírét, mindemellett szinte kizártnak tartja, hogy Rose hajlandó lenne felé is nyitni. „Nem hiszem, hogy valaha felhívna ezzel kapcsolatban. Ha ez mégis megtörténne, nyilván nekem is lenne miért bocsánatot kérnem, és meg is tenném, már csak a régi idők kedvéért is. De ez nem fog megtörténni” – jelentette ki a legendás gitáros, majd hozzátette, a világ összes hülyeségét hajlandó elviselni, ha az allűrök nem befolyásolják a professzionális teljesítményt – és ez volt az a kitétel, amit Axl nem tudott teljesíteni.

AJÁNLOTT LINKEK:

Slash megfontolná az összeállást, ha Axl bocsánatot kérne – angolul (theCMUwebsite.com)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik