Kultúra

Múzeum lesz a nagyváradi várban

Múzeum kap majd helyet a nagyváradi vár egykori fejedelmi palotájában. Az épület felújítása jelenleg is tart.

Még 2010 tavaszán kezdődött el az ötágú csillag alakú erődítmény teljes helyreállítása a romániai Bihar megye központjában. A nagyváradi munkálatokat a regionális operatív programon keresztül az Európai Unió finanszírozza.

Mivel tavaly a vár felújítása a tervezettnél gyorsabban haladt, az utóbbi hetekben újabb, az eredeti ütemtervben nem szereplő épületszárnyat is elkezdtek restaurálni. Az egykori fejedelmi palotában, amely a vár belső körének északkeleti oldalán található, vár- és várostörténeti múzeumot alakítanak ki.

A restaurálási és felújítási munkálatokat vezető szakemberek a kolozsvári Krónika című lapnak elmondták, hogy az épület gazdagon díszített, különleges építészeti értéknek számít. Az ajtó- és ablakkereteket kőfaragók restaurálják aprólékos munkával. A helyreállítás mellett a leendő múzeumban az elektromos hálózat bevezetését is elkezdték, a vízvezetékek elhelyezése pedig már félig elkészült.

A kommunista diktatúra idején a katonaság által használt vár restaurálása a nagyváradi önkormányzat legnagyobb feladata, a bihari megyeszékhelyen még soha nem történt ehhez mérhető léptékű helyreállítás. A felújítás mostani, első szakasza 2015-ben fejeződik be, a városvezetés pedig dolgozik a következő, záró szakasz finanszírozásának megszervezésén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik