Kultúra

Hétvégén a Csak szexre kellesz volt Amerika kedvence

Natalie Portman és Ashton Kutcher romantikus vígjátékára váltottak a legtöbben jegyet az észak-amerikai mozikban a hét végén.

A komédia 20,3 millió dollárt (több mint négymilliárd forintnak megfelelő összeget) hozott a jegypénztáraknál, ezzel a film már a bemutató hétvégéjén majdnem visszahozta a forgatásra szánt 25 millió dollárt (ötmilliárd forintot). A vígjátékban Portman és Kutcher két barátot alakít, akik egy “ballépés” folytán viszonyba keverednek egymással. A filmre javarészt nők váltottak jegyet, a nézők 70 százalékát tették ki. A filmet február 10-ikén mutatják be a magyar mozik, itt az előzetese:

Az előző hétvégén a lista élére repülő Zöld darázs visszaszorult a második helyre, de a Columbia Pictures filmjére még így is 18,1 millió dollár (3,65 milliárd forint) értékben váltottak jegyet. A harmadik (9,7 millió dollárral) A dilemma című romantikus vígjáték lett Vince Vaughn, Kevin James és Winona Ryder főszereplésével.

Szépen szerepelt A király beszéde, a történelmi drámára 9,2 millió dollár (1,85 milliárd forint) értékben keltek el jegyek. A brit alkotás szombaton megkapta a producerek céhétől a legjobb filmnek járó elismerést, hozzáértők szerint ez jócskán növeli Oscar-esélyeit. A harmadik helyről az ötödikre esett vissza a Coen fivérek új filmje, A félszemű. A western a testvérpáros legsikeresebb munkája, legalábbis ami a bevételeket illeti. A Jeff Bridgest és Matt Damont is felvonultató film eddig 138,6 millió dollárt (mintegy 29 milliárd forintot) hozott.

Natalie Portman egy másik filmjével, a szintén Oscar-díjra esélyesként emlegetett Fekete hattyúval is szerepel a listán; a balett-dráma ezúttal a lista hatodik helyén végzett 4,5 millió dollárral (906,7 millió forinttal).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik