Kultúra

Sok kulturális intézmény sorsa bizonytalan

Nem szűnik meg a budapesti artmozihálózat, de néhány mozi bajban lehet. Kétséges több színház sorsa is, és több intézményt összevonnak.
Kapcsolódó cikkek

Nem szűnik meg a budapesti artmozihálózat, de a főváros idén csak saját filmszínházainak fenntartását tudja vállalni.

A kultúráért felelős főpolgármester-helyettes, Csomós Miklós az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2011-es költségvetési koncepciója 14,6 milliárd forintot szán a kulturális területnek, ez az összeg azonban a büdzsé márciusi végszavazásáig még változhat.

Csomós Milós szerint alaptalanok azok a félelmek, melyek szerint megszűnik a budapesti artmozihálózat, viszont a főváros az általa működtetett mozikra (a Puskin, a Művész, a Toldi és az Odeon-Lloyd artmozik, illetve a Corvin Budapest Filmpalota) kíván koncentrálni, így elképzelhető, hogy a nem fővárosi fenntartású artmozik (a Cirko-Gejzír, a KINO, a Tabán, az Európa, a Vörösmarty) nehéz helyzetbe kerülnek, és nem tudnak tovább működni.
A színházak helyzetét érintve a főpolgármester-helyettes azt mondta, több színház új kulturális funkciót kaphat, és több művészeti intézményt összevonhatnak, ennek koncepcióját most dolgozzák ki.

A változás érintheti a József Attila Színházat és a Kabaré 24-et (vagyis a korábbi Mikroszkóp Színpadot). Az előbbinél 270 millió forintos hiányt tártak fel, az angyalföldi színházat a főváros a jövőben teljesen más feltételekkel működtetné. A Kabaré 24-et az évad végéig Verebes István irányítja. Utána új hasznosításai pályázatot írnak ki az épületre, amelyben mindenképpen kulturális intézmény működik majd a továbbiakban, igaz, nem feltétlenül színház.

Csomós Miklós elmondása szerint a Budapesti Történeti Múzeum és a Budapest Galéria összevonásáról már megszületett az elvi döntés, bár részletes koncepció még nincs. Tervben van a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Petőfi Csarnok (PeCsa) összevonása is.

A PeCsa esetleges lebontásáról szóló sajtóhíreket a főpolgármester-helyettes így kommentálta: “Vélekedésekkel nem szoktam foglalkozni, jelen pillanatban arra koncentrálunk, hogy egy hasznosítási pályázatot kiírjunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik