Kultúra

A tévében: a világ legnagyobb inflációja és legjobb kosáredzője

A legjobb kosáredző, a legérthetetlenebb afrikai elnök, a legnagyobb kortárs kincslelet, a legjobb 20. századi magyar író és egy meglepetés.

Ma a legek napja van, legalábbis a tévéműsor útmutatásai alapján, így kezdjünk is a világ legjobb kosáredzőjével, a nőknél legalábbis bizonyosan Rátgéber Lászlónak hívják az ezt a címet betöltő sporttársat. Aki jelenleg a török Fenerbahcse csapatát veszi rá arra, ugyan, nyerjenek már meg mindent, amit lehet. Ehhez (az Euroligáról van per pillanat szó) a következő lépés a Jekatyerinburg legyőzése lenne odahaza, a folyamatot önök is megszemlélhetik 19:00-tól az eurosport2-n.

A világ legnagyobb inflációját jelenleg Zimbabwe mondhatja magáénak, sőt történelmi léptékben is a második helyre sikerült felkúsznia ennek a kevésbé szerencsés afrikai országnak (az első helyet elég biztosan őrzi az 1946-os Magyarország) – a 2008. november 17-i, utolsó mérhető inflációs ráta évi 89,700,000,000,000,000,000,000% volt (az egy héttel korábbinak a 151-szerese), egy nap alatt duplázódtak az árak. Mindezt Mugabe elnök áldásos tevékenységének köszönheti az ország, aki szisztematikusan lerombolta hazája gazdaságát, többek közt kisajátította a fehérek kezén lévő földeket, elüldözte a tulajdonosokat. Aki makacskodott, bizony könnyen végezte rosszul, így ezért is érdemelnek elismerést azok az utolsó fehér farmerek, akik még kitartanak. Az ő szimbolikus alakjuk a hetvenes évei közepén járó Mike Campbell, aki minden fenyeget és, retorzió és atrocitás dacára megpróbálta megvédeni jogos tulajdonát. A Mugabe és a fehér afrikai erről a harcról tudósít, 20:40-től a Duna TV-n, más kérdés, hogy közben, a 2009-es film óta Campbell elvesztette földjeit, és el kellett hagynia Zimbabwét.

Aki inkább kincseket nézne, az utóbbi idők legnagyobb leletét veheti számba, ha a National Geographicra kapcsol 21:00-kor. A nagy angolszász kincslelet címre hallgató ismeretterjesztő film nemcsak a csodás, 1400 éves, 1500 darabos arany- és ezüstleletet mutatja be, hanem megtalálásának történetével, rejtélyeivel is szolgál – a kincsre ugyanis egy fémdetektoros amatőr kincsvadász lelt rá.

A 20. század második felének egyik legjobb magyar írójának állít emléket Jelenczki István filmje, a „Megbocsáthatatlanul szeretem a földet…”, melyben a 70 éves Mészöly Miklós beszélt életről, halálról, természetről, urbanizációról – 22:35-től a Duna TV-n hallgathatjuk ezt az ősz hajú, bölcs, szép embert, ahogy leül közénk és tanít.

A leghülyébb időpontban leadott cseh vígjáték elismerő címre méltán esélyes az Üzenet a metróból című film, a helyzetkomikumokban és humoros dialógusokban bővelkedő 2005-ös film bármikor máskor hálásabb és nagyobb közönséghez juthatna el, mint 1:20-kor, amikor is leginkább szorongó depressziósok és utóvizsgára készülő idegroncsok fogják majd látni és nem élvezni – ezért vajon érdemes volt megvenni a film jogait? Anya és lánya keresi a nagy őt, aki végül megérkezik, de valahogy mindkét nőhöz fűzi valami viszony. A TV2 filmjére annak idején 451 ezer cseh váltott mozijegyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik