Kultúra

A következő három nap [filmpremier]

bio
bio

2011. 01. 19. 17:56

Szeretjük az okos thrillereket, és ez a film az. Russell Crowe pedig tökéletes választás volt a főszerepre.

Az egyetemi professzor és bájos neje éppen szokásos reggelijüket költik el kisfiukkal, amikor rendőrök törnek rájuk, és gyilkosság vádjával börtönbe csukják a nőt. Hamarosan kiderül, hogy semmi esélye kikerülni legálisan, így marad a törvényen kívüli út, amihez lépésről lépésre átgondolt, kidolgozott terv kell.

Ám a forgatókönyveivel elhíresült, az Ütközésekkel Oscar-díjat nyert Paul Haggis remake-je nem e terv hol sejthető, hol meglepetésszerű végrehajtása miatt zseniális, mert ilyet láttunk már sokat. A történet egyre gyorsabban lüktet az események kezdetét követő jogi csatározással eltöltött évek, majd a tervezés hónapjai, végül az utolsó három nap során, és egészen a végéig nem tudható, melyik irányba fut ki; elsősorban mégis Crowe karaktere és játéka miatt tízpontos a film.

Kicsit olyan, mint az Egy csodálatos elme Nash professzora: magába forduló, hallgatag egyetemi tanár, ám e visszafogott felszín alól olyan eltökéltség, hit és szerelem burjánzik elő, amit az ember hétköznapi élete során talán soha nem tapasztal meg, és a filmvásznon is csak néha.

Elizabeth Banks a reményvesztett nej szerepében lenőtt haja ellenére picit talán túlságosan sugárzó, mégis jó választás. Mint ahogy remek karaktereket találtak a maga elé bámuló kisfiú, a hallgatag nagyapa, a barátkozó játszótéri nő, és a nyomozók megszemélyesítésére, és Liam Neeson röpke vendégjátéka is meggyőző.

Lesz, akinek hosszúnak tűnhet a játékidő, de a film felénél már teljesen mindegy, hol járunk. Kiestünk az időből, beszippantott a visszaszámlálás láza.

The Next Three Days – színes, feliratos, amerikai thriller. 2010. Rendezte: Paul Haggis. Szereplők: Russell Crowe (John Brennan), Elizabeth Banks (Laura), Liam Neeson (Damon), Ty Simpkins (Luke), Olivia Wilde (Nicole), Jonathan Tucker (David), Brian Dennehy (George Brennan). 121 perc. Forgalmazó: Palace Pictures.

Hazai bemutató: január 20.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2018. február 27.
Simonka György, a Fidesz Békés megye 4-es választókerületi, orosházi országgyûlési képviselõje beszédet mond a Linamar Hungary Zrt. beruházását bejelentõ sajtótájékoztatóján a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) fõvárosi székházában 2018. február 27-én. A kanadai hátterû Linamar 8,64 milliárd forintos beruházásával három vidéki helyszínen összesen kétszáz új munkahelyet teremt, ebbõl 119-et Orosházán, 71-et Békéscsabán és tízet Gyöngyösön. A kormány 1,55 milliárd forint vissza nem térítendõ támogatást biztosít a részben autóipari, részben általános gépipari vállalat fejlesztéséhez.
MTI Fotó: Soós Lajos
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.