Kultúra

3 új évad készül az Agymenőkből

2014-ig lesz mit nézni a The Big Bang Theory, vagyis az Agymenők tévésorozat rajongóinak.

A CBS és a Warner Bros. együttműködésével készülő, 2007 óta futó sorozat folytatásáról a héten egyeztek meg a felek.

“Nem kell hozzá elméleti fizikusnak lenni, hogy valaki kitalálja, miért látunk nagy jövőt a Big Bang Theoryban. Chuck Lorre és Bill Prady (producerek) zsenialitása és a és a fiatal, tehetséges filmes csapat még hosszú ideig fogja szórakoztatni a nézőket. Büszkék vagyunk rá, hogy a Warner Bros.-szal együttműködve miénk ez a hihetetlenül népszerű, hosszan futó sorozat”, nyilatkozta Nina Tassler, a CBS Entertainment igazgatója.

A sorozat a tévétársaságnak még úgy is nagyon nagy üzlet, hogy a bejelentett új (5., 6., és 7.) évadok után nagyon magas licenszdíjat kell majd fizetniük a készítők felé. A folytatásról szóló tárgyalások ennek megfelelően sokáig elhúzódtak, az eredmény azonban megszületett és létrejött a 260 millió dolláros szerződés, amely szerint a gyártó Warner Bros. 66 epizódot, évadonként 22-t gyárt le az Agymenőkből, vagyis egy epizód mintegy 4,5 millió dollárból készül majd.

A The Big Bang Theory a Jóbarátok óta a legnézettebb tévésorozat világszerte.

AJÁNLOTT CIKK:
Három újabb évad a The Big Bang Theorynak (comment:com)
The Big Bang Theory: + 3 évad berendelés (Sorozatguru)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik