Kultúra

Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire [filmpremier]

Izzó szemű Csubakka és szeretkezés hallal. A tavalyi Arany Pálma-díjas thai fantasy erősen meg fogja osztani a közönséget.

A több nekifutásra sem kimondható nevű Apichatpong Weerasethakul filmje furcsa mű, melyet sokaknak nehéz lesz befogadni. Története epizódok füzére, ám direkt utalások híján csak sejthető, hogy mindegyik Boonmee bácsi korábbi életeiről szól. Erős a gyanúnk, hogy ezt a filmet elsősorban nem kognitív képességeinkkel kell felfogni.

A címbeli bácsi halálos vesebetegségben szenved, és vidékre utazik, ahol egyik este megjelenik neki volt felesége szelleme, majd majomlénnyé változott, vörösen világító szemű fia. Másnap együtt kerekednek fel egy erdei barlang felé, ahol a bácsi végső búcsút vesz ettől a világtól. A filmben megelevenedik még egy hercegnő története, akit egy beszélő hal tesz magáévá a tóban, aztán a majomlényeket terrorizáló katonákról láthatunk a filmbeli televízióban képeket.

Sokszor tapogatózunk sötétben, sem a szerkesztés, sem a párbeszédek nem adnak túl sok fogódzót ahhoz, hogy melyik epizód miért követi a másikat, ezért nem is érdemes erőltetni. Különben is, a thai kultúra egészen más alapokon nyugszik, kapcsolatuk a szellemvilággal sokkal élőbb, mint a mi nyugati kultúránkban. Gyönyörű képi világa mellett ez az egzotikum az, ami megfog benne. Leginkább egy mágikus realista video-installációként írható körül a film, úgyhogy ehhez igazítsuk elvárásainkat, amikor beülünk rá a moziba.

Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives – színes, feliratos, angol-thaiföldi-francia-német-spanyol film. 2010. Rendezte: Apichatpong Weerasethakul. Szereplők: Thanapat Saisaymar (Boonme), Geerasak Kulhong (Boonsong, Boonmee fia), Natthakarn Aphaiwonk (Huay, Boonmee felesége), Sakda Kaewbuadee (Tong), Jenjira Pongpas (Jen). 114 perc. Forgalmazó: Cirko Film.

Hazai bemutató: január 13.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik